Idén rendeztük meg először a “100 szóban a rovarokról” irodalmi pályázatot, amit hatalmas örömünkre meglepően nagy érdeklődés követett.
A versenyt a XLIII. Magyar Rovarászati Nap keretében rendeztük meg, így a hivatalos eredményhirdetés és a díjkiosztó is ezen az esemény zajlott le.
A rendezvényen lapozgathatóak voltak a beküldött művek, alább pedig névsorrendben olvashatóak.
Köszönjük minden nevezőnek a részvételt és gratulálunk a nyerteseknek!
Eredmény:
Ifjúsági korcsoport:
- helyezett – Zólya Izsák: Mintaanya
- helyezett – Czmarkó Venczel: Tiszavirágzás Szegeden
- helyezett – Bukovszky Borbála – RinyaL
Felnőtt korcsoport:
- helyezett – Horváth Viktória: Elképzelt metamorfózis
- helyezett – Forray Zsuzsanna: Divatbemuatató
- helyezett – Drubina Karolina: Hálótársam
Különdíj: Péter Erika – Nyári Varázslat
A zsűrizést Both Vera, Dombi Orsolya és Szabóky Csaba végezte.
Nevezezett írások névsorrendben:
Ács Ibolya – DARÁZS-LAK
A nő már évek óta tűrte élettársa alkoholizmusát, hűtlenségét, veréseit, de nem volt ereje elküldeni. Sokat sírt, akkor is, amikor sértően szidalmazta. Te „darázsderekú” kövér disznó, a kocsmában megtalálsz. – röhögte a férfi és a ruhaszárítón száradó nadrágját magára húzta. Ekkor égető fájdalmat érzett. Egy darázs bújt a ruhájába, és újból meg újból támadt. Fullánkja, mint tüzes tű mélyedt a hátsójába. A csípések égtek, lüktettek, mintha a nő helyett a darázs büntette volna minden vétkéért. Üvöltve menekült ki az utcára…Amikor este részegen visszatért, a kaput zárva találta.
A névtáblán a neve helyett ez állt: „DARÁZS-LAK”
Adamkó Betti: A pöttytelen katica
Katócka pöttyök nélkül jött világra. Hiába várt a megjelenésükre, ahogy nőtt, mi sem változott. Egyre szomorúbb lett. A társai kihagyták az összes izgalmas kalandból. Így történt aznap is, amikor az erdőszéli ház kertjében levéltetveket, pókatkákat és lepketojásokat lakmároztak. A fűben gyerekjátékok hevertek. Katócka megbújt egy piros labdán és onnan figyelt. Egy copfos kislány tűnt elő befőttesüveggel a kezében. Dalolgatva begyűjtötte a katicákat. Elhaladt a labda mellett is, ám Katóckát pöttyök hiányában nem vette észre. Végül egy kövér pók elterelte a figyelmét, így az üveget az ablakpárkányon felejtette. Katócka kibogozta a madzagját és szabadon engedte a többieket. Azóta mindenhova együtt repülnek.
Andrássy László – Nünüke
Élt egy piciny nünüke.
Csepp potrohú, nyüzüge.
Szomorú volt üstöke,
Mert kék volt, nem fekete.
Örülj neki te lüke,
Mondta mindkét szüleje.
Nincsen ilyen szép színe,
Rovarnak tán egynek se.
Mégis milyen jó lenne,
Ha én inkább fekete
Lehetnék, mert nünüke
Mind kék, egy sem fekete.
Épeszednél legyél Te,
Korholta őt fivére.
Annyi rovar fekete,
De sötétkék nincs egy se.
Rendben vagyon Etele,
Válaszolta nünüke.
De mégiscsak fekete
Lehetnék, mint sok lepke.
Csillogsz, akár ég kékje.
Rovaroknak vagy éke.
Mindezekre légy büszke.
Szólt egy hang az éterbe.
Százéves ükszüleje
Volt a szóló, Nemere.
Ettől fogva nünüke
színét büszkén viselte.
Andrássy László – Szitakötők
Repülésben vagyok nagy ász
Én Kéksávos légivadász
Folyók fölött cikázok én
Nincs gyorsabb a Föld kerekén
Apró rovarra vadászó
Díszes, karcsú Lomha rabló
Olykor százával repkedünk
Leveleken megpihenünk
Én pedig már védett vagyok
Mert apadnak sások, lápok
Erdőszélen még repkedő
Sárgafoltos szitakötő
Lesből vadászik e rovar
Levél mögül lábbal kimar
Nem kövér, mint török basa
Ő a Laposhasú acsa
Balázs Magdolna – Poloska pánik
Úgy dédelgettem azt a paradicsompalántát, mint egy kihalás szélén álló faj utolsó példányát. Reggel és este ellenőriztem – szerintem – gigászi méreteket öltő növekedését. De minő rendellenesség? Mozog a levél! Közelről szemrevételezve az eseményt, egy vándorpoloskával néztem farkasszemet. Az első megrázkódtatás után, két ujjal elegánsan a semmibe pöcköltem, majd elégedetten sarkon fordultam. Legnagyobb döbbenetemre másnap ugyanott találtam. A növényen egy idő után már annyi lyuk tátongott, hogy egy becsületes ementáli megpukkadt volna az irigységtől. Aztán egy este semmi. Épp győzelmi táncot lejtettem volna, mikor egy csapat poloska rajzott egyenesen felém. És esküszöm, röhögtek, miközben az utolsó levelet az orromra ejtették.
Bartl Teréz – Csak egy rovar
Erdő nyugalmát keresem,
Miközben fűben fekszem.
Nézem, kémlelem az eget,
A rajta úszó fellegeket.
Búgó hang a csendet megzavarja,
Egy dongó száll a karomra.
Olyan, mintha beszélgetne,
Mintha bennem társra lelne.
Néhány percig nézzük egymást,
Elképzelem problémáját.
Biztosan társra vágyik?
Elhagyták és szomorkodik?
Fülbemászó zümmögés
Megihletett sok művészt.
Rimszkij-Korszakov zenéje
Muzsikál a fülembe.
Weöres Sándor is írt róla,
Dongó mese kedvelt azóta.
Bogyó és Babócában kedvesen,
Kis dongólány vidáman szerepel.
Eszembe sem jut, hogy megcsíphet,
Pedig egyre közelített.
Bánatom elfeledtem,
Amíg benne gyönyörködtem.
Ilyen szép, hogy lehetsz?
Nem tudok betelni veled!
Csak egy rovar! – mondhatod, –
Mit a természet alkotott.
Bauer Krisztina – Szerecsen Boglárka
Igazából szerecsenboglárka, gondolhatod, növény lennék, nem. Apukámé a rét leghatalmasabb területe. Anyukámé a leggyönyörűbb színek, bársonyos barna, elegáns vörös. Remek családom van. Rokonaimmal egész Európában találkozhatsz áprilistól novemberig. Melegítő napsugárra, parfümöt, feromont bocsájtanak ki nőstényeink, üzenet a leendő apáknak. Készek a találkozásra. Szüleink nem etetnek minket, sokan vagyunk, de anyánk gondoskodó. Remek éléskamrába pottyanunk pici peteként. Legfinomabb a piros gólyaorr levele. Sokat eszünk, felnövünk halványzöld pihés hernyókká. Kicsi és védtelen lényünknek ellenségei főleg a hangyák. Remek képességünk a mézharmatkészítés, imádják a hangyák, cserébe megvédenek bennünket. A gólyaorrt beporozzák, mindenki jól jár. Aztán begubózunk, felkészülünk a csodás imágóvá válásra.
Borka Dóra- A biológus két típusa
Hatalmas eső után, kémiás hallgatók álltak körbe egy pocsolyát.
– Ez valami állat – állapította meg az egyik.
– Mi ez? Bogár? – kérdezte a másik.
A többiek csak némán hümmögtek. Teljesen tanácstalanok voltak, ugyanis a pocsolya szélén egy hüvelykujjpercnyi pók csücsült.
Szerencséjükre megmentette őket, hogy valaki odalépett hozzájuk. Egy biológia szakos lány volt, aki biztosan értett a pókokhoz. Merthogy minden biológiás ért hozzájuk.
Meg is kérdezték tőle, hogy ez micsoda.
– Ez egy réti farkaspók – felelte – bár nem vagyok benne biztos.
Ezért közelebb is intette szaktársnőjét, aki rábámult a pókra, és felvisított:
– Ááh! Kraken!
Majd elrohant.
Bukovszky Borbála (12) – RinyaL.
– Sorakozó ízeltkéim! Cipőket fel, megyünk a kastélykertbe. Hiányzók?
– Pókica, Pöttyike. Pollika kint vár, büdi. Rinya Li..lu..la az előbb itt volt!
– Tanuljátok már meg! Lizának hívják! Gyere Lizácska!
– RinyaL. mafla! Nem tudja felvenni a cipőjét! Bebebe!RinyaL.! – csúfolták.
– Ne RinyaL-jatok! Liza a neve. A legtöbb lába van! Induljunk!
Aznap elveszett Katica néni kontaktlencséje. Hiába keresték, nem találták. Egyetlen sötét hely maradt! A bejárat nyirkos kövei alatt! Ijesztő!
– Szóval, bebújtam. Többé nem csúfoltak. Végre bebizonyíthattam, jó vagyok valamiben! Azóta sem szeretem a rivaldafényt, elárulom, tőlem ered a mondás: ne rinyálj! Mert én vagyok Rinya Liza.
Czmarkó Vencel (9) – Portyázó faodvasító lóhangyák
A kertünkben legalább 5 különböző hangyafaj él. Ezek rendszeresen összecsapnak egymással. Egy nyári délelőtt apával megfigyeltük, hogy néhány portyázó lóhangya messzire eltávolodva fészküktől irtani kezdett egy náluk jóval kisebb hangyákból álló bolyt. Meglepődtünk, hogy a védők nem közösen rohanták meg a betolakodókat, hanem külön-külön támadtak. Ez a védekezés nem ért semmit, mert a lóhangyák erős csáprágóikkal összemorzsolták a kis hangyák fejét, torát vagy potrohát. Pár perc után már legalább 20 áldozatuk volt. Közben a portyázók nyomain folyamatosan újabb támadók érkeztek. Fél óra múltán otthagytuk őket, de a harc tovább folyt. Ki tudja, mi lett a csata vége?
Czmarkó Vencel (9) – Tiszavirágzás Szegeden
Minden évben kimegy a családunk megnézni a tiszavirágzást oda, ahol a Maros a Tiszába folyik. Idén csak anyával voltunk. Kevés kérész repkedett éppen, viszont rengeteg levedlett kérészbőrt találtunk. Ahogy keresgéltem a parton, valami a homlokomra szállt. Anya izgatottan szólt, hogy vedlik rajtam egy tiszavirág, le is fényképezte. Csiklandozott, de nem akartam elhessegetni, magamon akartam hagyni, mert örültem, hogy engem választott. A folyamat két percig tartott, aztán a kérész visszarepült a Tisza fölé. Közben anyukám hátára is rászállt egy másik, ami pedig rajta vedlette le a bőrét. Ezek után persze mindketten vidáman tértünk haza. A kitinvázat megtartottam magamnak emlékül.
Csula Emil – Hős rovar/Sárkánybarlang
(avagy a bogár, aki majdnem mindig időben érkezik)
Barlang előtt álldogál
hős bogarunk résen.
Csápjaival spekulál:
bemenjen vagy mégsem.
Ha bemenne, mi várná
ott a nagy sötétben?
T’án elrabolt rovarlány?
Vagy lehet, hogy mégsem.
Légből kapott ötlettel
eszébe jut éppen:
Ha sárkány bent ötletel,
megtámad, vagy mégsem?
Nincs halasztás, bemegy hát:
„Meglakolsz te pára!”
Belép, szétnéz, hát mit lát? –
Mégsem várta mára.
Dedics Kornélia – Büdösbogár
Ősz elején, mikor bágyadtan sütkéreznénk a cseppfolyós melegben, ez az otromba ízeltlábú, ez a félfedelesszárnyú rendtag nem lovaghoz méltó módon inváziót indít ellenünk. Modortalan, mert kopogás nélkül jön látogatóba. Ám szemtelennek nem mondhatnánk, mert az hazugság lenne.
Összetett szeme van.
Pofátlan-e? Egyáltalán nem. Bucculai a fején helyezkednek el. Közönséges és hangos fráter, zirreg-zürrög, mindenbe beleüti a csápjait.
Fején, hátán pajzsot visel, szúró sertékkel, bunkós csápokkal jól felszerelt obsitos.
Mit rejteget a páncélja alatt? Mellényzsebében bűzös idegmérget hordoz.
Fellépése: mint becsípve egy jó buli után, nagyot koppan faltól falig, árad belőle az édes-savanyú erjedés bűzös bukéja.
Pszt. Hallod?
Domokos Dominika – Párhuzamok
Légy-szíves. Nem, mert potrohos. Szar szóvicc, de az élete is legtöbbször az – ezért tudok vele azonosulni-, csattanóval a végén, mondjuk elüti egy busz. Szélvédőn végzi, de még azután is eljut A-ból, B-be, legtöbbször, ami rám kevésbé jellemző. Hét petty, ő az igazi. Nem nekem, de valakinek biztos. Méghozzá annyira, hogy annál több már nem is kell. Mármint pöttyből. Elég a hét, ahogy a napból is. Páratlan, akár csak én, csak nem ugyanúgy. Csíkos, de nem zebra, amin átkelek. Ő virágról virágra száll, mint az exem. Csak a csíkosnak van haszna, az exemnek nincs.
Domonkos József – A légy csalódása
A légy felrepült a nagy hasú lámpára és onnan figyelte, hogyan fogja elhajtani Pista bácsi a Pettyes Pitye Katicát amikor odament a gyűrött kalapjához. Ám az öreg nem futott a csípős légycsapóért, amint a légy gondolta, nem kezdett el idegeskedni, hanem óvatosan leemelte kalapjáról a remegő Pettyes Pityét. Feltette a megrozsdásodott mutatóujja hegyére. A légynek majdnem kiestek a dülledt szemei, amikor Pista bácsi beszélgetni kezdett Katicával, sőt meg is simogatta.
A légy a csodálkozástól és az irigységtől megzöldült, amikor Pista bácsi óvatosan visszatette Katicát a kalapjára. Óvatosan visszacsúsztatta a kalapot a tartóra, és csak annyit mondott: – Pihend ki magadat, holnap együtt megyünk dolgozni a kertbe.
Domonkos József – Az emberre kíváncsi bogár
– Már három napja repülök azért, hogy találkozzam az emberrel. Az álmok mezejéről indultam, ott jöttem világra. E végtelen álomvilágban a társaimmal hihetetlen sok csodát látunk. Virágról virágra repdesünk, patakok gőzén vitorlázunk, ám a boldogságunkból csak egyetlen valaki, az ember hiányzik. Mesélünk egymásnak róla, énekelve csodáljuk, annak ellenére, hogy még soha nem találkoztunk vele.
Elhatároztam, addig nem múlok ki, amíg meg nem ismerem az EMBERT. Ezért indultam útnak.
Hurrá! Hurrá! Legyőztem a többieket. Látom az embert. Majd felnéznek rám, ha elmesélem, hogy találkoztam a föld legtökéletesebb lényével, az emberrel.
– Rohadt bogár, dögölj meg- sziszegte az ember, majd rágyújtott egy cigarettára.
Drubina Karolina – A nagyfőnök
Ülök az irodában, a székemben, még szinte fel sem ébredtem. A fülembe zümmög szüntelen. Piszkál. Nem engedi, hogy nyugodtan dolgozzak. Nem hagy békén, amikor ebédelek. Szinte állandóan zaklat. Nincs jobb dolga, mint az idegeimen táncolni. Nem tudok megszabadulni tőle. Csikizi a fülemet, mintha fizettem volna érte. Legszívesebben lecsapnám, de azzal elvenném az életét. Nem akarok gyilkos lenni. Figyel engem, ellenőriz. Igazi ingyenélő. Rájár a kávémra, a csokimra és az almámra is. Mi vagyok én? Jótékonysági egylet? Ismét megjelenik és csak többet, és többet akar belőlem. Teljesen kiszipolyozza az agyamat. Kinevezem a főnökömnek. A fizetésem állandó, légypiszokban mérve.
Drubina Karolina – Hálótársam
Tíz évvel ezelőtt pillantottam meg a számítógép monitorának fényében, a falon. Hívatlan vendég volt. Nagyon megijedtem, majdnem kiugrottam az ablakon. Aludni sem mertem egész este, mert vártam, mikor jelenik meg ismét. Ki tudja, mit csinálna velem? Többet nem láttam. Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért tájékozódtam vele kapcsolatban. Vacsorára szereti a legyeket és a pókokat. Az a szobában bőven akad, tehát örülnék, ha maradna. Kellemest a hasznossal. Ő jóllakik, nekem légycsapó. Azóta találkoztunk újra és újra. Imádom, hogy itt van velem és vigyáz rám szüntelen. Lábainak száma szinte végtelen. Ő az én hálótársam, a Légyölő pókszázlábú.
Farkas Ferencné Pásztor Ilona – Erdei szépségverseny (mese)
A mókusok szépségversenyt hirdettek. Azé lesz az 1.díj, akinek a legszebb farkincája van. Fülöpke, a kismókus sírdogált a lombok sűrűjében. – Ilyen rövid és ritka farkincával utolsó leszek! – Dehogy leszel, segítek! – súgta a fülébe egy színjátszólepke. A mókuska beadta a jelentkezését. Mikor rákerült a sor, büszkén ugrabugrált a zsűri előtt, mert farkincája végén ott illegette magát egy nagy színjátszólepke. Egyensúlyozott, szárnyait verdeste, – nagyon jól mutatott az erdei környezetben. – Ó, de különleges! – ámuldoztak az állatok. Fülöpke megnyerte az első díjat, egy nagy kupac mogyorót. Boldogan köszönte meg új barátjának, a színjátszólepkének a segítségét. – Semmiség! – felelte a lepke, s tovaszállt a virágok felé.
Farkas Ferencné Pásztor Ilona – Jó tett helyébe jót várj (mese)
A vadvirágos réten sok apró állat élt, a szöcske is. Fürgén szökkent egyik növényről a másikra. A keresztespóknak a bokroknál volt az élőhelye. Kifeszítette a pókfonálból szőtt hálóját, ami szinte sosem maradt üresen.
Egyszer egy vaddisznóhorda csörtetett keresztül a réten. Törtek, zúztak, amerre haladtak. Az egyik vadmalac majdnem agyon tiporta a szöcskét, aki egy kankalinlevél alatt sírdogált, mert megkarcolódott a potroha. A pók jószívűen beborította a gyógyhatású pókfonállal, s egy nap múlva meg is gyógyult. Legközelebb a szöcske vitte fel a pókot a hátán egy napraforgó tetejére. Így adta vissza a kölcsönt.
Ferenczi Borbála – Egy bogár utolsó napja
Aznap reggel bal lábbal keltem. Öt bal lábbal. A zsigereimben érezhettem volna, hogy valami baj lesz. Az engem takaró és oltalmat adó zöld levelek alól kibújva meg is láttam aznapi reggelimet. Egy jó nagy kövér, fehér féreg. Amint elindultam, egy sötét árnyék vetült rám. Ekkor még nem izgultam, egy esőfelhőt gyanítottam a dolog mögött, a zuhé alól pedig bármikor vissza lehet menekülni a védelmező, zöld levelek alá. Pökhendien továbbhaladtam. De jaj! Ez az önhittség okozta a vesztemet. Amikor egy hatalmas bakancs talpát láttam közeledni, már késő volt elfutni. Pillanatnyi csend, majd: RECCS.
Finta Csilla: Züm-züm
A tápláléklánc csúcsán állva, csípőre tett kézzel, szemében büszke csillogással, lenéz az Ember hatalmas birtokára, a Földre, amit oly nehéz, de kitartó munkával kisajátított és maga alá gyűrt végre.
Háziasított, igába hajtott, idomított, befogott, kihasznált, kiállított, preparált, kitömött, megtömött, kísérletezett, tanulmányozott, megfigyelt, beavatkozott, génmódosított, tenyésztett, összegyűjtött, megvizsgált, nemesített, szaporított, permetezett, ivartalanított, ártalmatlanná tett, gyérített, egyedszámot optimalizált, megsebzett, leszúrt, feltűzött, kitűzött, elvágta a torkát, lelőtt, kilőtt, eltaposott, behálózott, kihalászott, kiirtott, megmérgezett, eltiport.
Ahogy áll az Ember elégedetten a csúcson, eltelve önnön nagyságától, egy alig kétcentis méhecske zümmögése zavarja meg békéjét, és anyázva, hadonászva visszamenekül méreggel és fegyverrel teli házába.
Forray Zsuzsanna – Divatbemutató
Hőscincér magához ragadta a mikrofont és izgatott hadarással konferálásba kezdett.
– Kedves rovartársaim, szeretettel köszöntök mindenkit ezen a csodálatos divatbemutatón. Máris láthatjuk az idei év legizgalmasabb ruhakölteményeit!
-Elsőként érkezik Katica bűbájos pöttyös ruhájában, koktélpartikra, nyáresti sétákra ajánljuk.
-Darázs csíkos fürdőruhája az idei nyár slágere!
-Következik Krumplibogár, csíkos szmokingban, angolos eleganciával.
-Máris itt jön Pillangó káprázatos nagyestélyiben, nézzék ezeket a könnyed anyagokat, szinte lebeg! Tapsoljuk meg!
-Tücsök fűzöld öltönye koncertekre és színházba tökéletes.
-Nézzék Hangya praktikus fekete munkaruháját!
A konferanszié lelkes gesztikulációval folytatja beszédét, de miután Százlábú belegabalyodott a zsinórokba és kirántotta a mikrofont a konnektorból, már senki nem hallja.
Godaish Martin Péter – A pillangó és az oroszlán tánca
Az állatok királya váratlanul megtorpant vadászat közben, pedig már a markában volt az üldözött zebra csorda. Végig kísérte, ahogy a hernyó egy egészen különleges, színpompás pillangóvá válik az ő szeme láttára. Tekintetével kedélyesen követte, amint ügyetlenül száll növényről növényre. Az oroszlánt lenyűgözte a törékeny lény szépsége és egyből a szívébe zárta, megfeledkezve saját éhségéről. Majd együtt táncot jártak és egy pillanatra a rettegett nagymacska is megszelídült, amikor a pillangó megpihent dús sörényén. Később útjaik már nem keresztezték többé egymást. Az egyik a szárazföldet hódította meg, míg a másik szabadon repült a magasba. Találkozásuk emléke kitörölhetetlen nyomokat hagyott rövid életükben.
Godaish Martin Péter – Tiszavirágzás
A napfény városában, a Tisza partján sétálva, testközelből csodálhattuk meg, ahogy a kérészek százai a folyó vize felett, szabályosan rajzanak. Feleségemmel és izgága kislányommal újra elmerülhettük az élet nyújtotta csodában, ahogy ezek a különleges, apró lények benépesítik a folyót, szépen jelezve a nyár beköszöntését. Szenvedélyes násztáncukat járva minden járókelő a Tiszára szegezte tekintetét és megfeledkezve a mindennapok forgatagáról, mosolyt, illetve bámulatot varázsoltak az emberek arcára.
A tiszavirágzás egyedi látványa arra hívja fel a figyelmet, hogy minden pillanatot ajándékként éljünk meg ebben az életben. Hálával, kedvességgel és szeretettel töltsük meg a szívünket. Ragadjunk meg a kínálkozó lehetőségeket, hogy boldogok lehessünk.
Gulyás Gábor – A karma karma
Ezen az elmúlást sugalló, ám napfényes őszi napon apa és fia avart égettek a kertben. Ahogy a fiú a fák elhalt részeiből összeálló, végtelennek tűnő színes szőnyeget söpörte össze, egy hangyaboly tűnt fel a száraz levelek között. Szórakozásból először vizet öntött rá, majd egyenként kezdte eltaposni a várukat elhagyó kis jószágokat. Az apa rosszallóan nézte fiát – Fiam, egyszer még visszakapod a fölényeskedést! A fiút nem igazán érdekelte; továbbra is veszettül élvezte a kolónia szétbarmolását, és az apró egyedek legyilkolását. A nap éppen lenyugodott, amikor váratlanul az égből egy pár óriási láb ereszkedett alá, és agyontaposta. Az apa nem szólt semmit.
Gulyás Gábor – Mert olvasni jó
Tegnap fejeztem be Franz Kafka Az átváltozás című művét. Ez az 1912-ben íródott novella egy meglehetősen abszurd történet arról, hogy egy hétköznapi hivatalnok az egyik reggel egy féreggé változik. Olvasva elég groteszknek tűnt, de szerencsére engem nem fenyeget ez a veszély. Egyrészt nem egy kitalált történet hőse vagyok, másrészt pedig nem dolgozom irodistaként. Ráadásul, itt a nappaliban pedig teljesen kizárt, hogy ilyesmi történjen velem. Csak nyugodtan szálldosom könyvről-könyvre, és szívom magamban a jóízű kultúrát. Merthogy én egy házi könyvmoly vagyok, nem mondtam még?!
Harka Sára- Rovarok vitája
Óriás zöld levél hintázik az ág végén, táncoltatja a szellő a levegőben. Sűrűn erezett, karéjos szélű, itt-ott barnuló folttal. Rajta három rovar ül, vitatkoznak:
– Én vagyok az álcázás nagymestere, pöttyeim miatt ártatlan katicának néznek, pedig tudok ám csípni – szól a Harlekinkatica.
– Hogy te? Engem a csíkjaim miatt darázsnak hisznek, senki sem mer belém kötni – így a Zengőlégy.
– Ugyan már, nyomomba sem értek! Vörösesbarna szárnyammal szinte beleolvadok az avarba vagy fakéregbe – henceg a Kéregmoly.
Alattuk a levél – vagyis a Levélutánzó sáska – nem szól semmit, csak magában kuncog egy kicsit. A rovarok azt hiszik, a lombkorona zizeg a szélben.
Héjas Anna – Zzzz!
Későre járt, mégsem bírt elaludni – egyfelől, a nyári éjszaka tikkasztóan meleg volt, másfelől meg..
Zzzzz – zümmögte, közvetlen a füle mellett, mire dühösen odacsapott, de csak saját magát sikerült fültövön legyintenie.
– Fene essen beléd! – mordult fel Tamás félhangosan, mialatt a másik oldalára fordult. – Ha már a véremre pályáznak, jöhetne inkább egy vámpír, azok legalább csillognak… Egyes helyeken.
Az idegölő rovar egyelőre feladta a nyílt támadást, ám tudta jól: ez nem marad így örökké.
Halkan felsóhajtott.
Valamiért biztos nekik is létezniük kell – vigasztalta magét félálomban; már fogalma sem volt, miért, ritkán figyelt biológián.
A szúnyog sunyin lesett tovább a sarokban.
Horváth Viktória – Elképzelt metamorfózis
Bárcsak lennék fülbemászó, olyan, mint egy dallam
Kérészéletűnek lenni? Soha nem akartam
Inkább bogarat ültetnék el más ember fülébe
Lárvaarccal küldenék el mindenkit a fenébe
Éjszakai pillangóként szállnék bárról bárra
De pókhasú férfiakkal sosem kelnék nászra
Nem lennék én bábja cudar, erős akaratnak
S tennék arra, operatív törzsek mit akarnak
Rovátkolt baromként az élet tán nem lenne tetves
Imágó-imádóknak biz’ én lehetnék a kedves
A méhen kívüli terhesség nem is lenne téma
És Bogyó és Babóca is teázni hívna néha
Földi létem után másképp élném napjaimat
Gombostűre szúrva ékesíteném nappalidat
József Tibor – Egy hívatlan látogató igaz története makámában írva
Hétvégi pihenés a legjobb lehetőség, de tetőz, nyomják a kapucsengőt. – Sértettünk térül – fordul, szemébe vér tódul, mikor szeme a látogatóra esett. – Kaputelefonján települt szemtelen talány, sárgásszínű szörny, a beazonosított törzs, népnyelven: büdös Bence. – Nincs ellenszere, hatásos fegyverük bűz, amivel embert, állatot elűz. – Megmaradnak fagyban, népességre sincsen gondja. – Szúnyogháló se véd, nincs házban olyan rés, mélyedés, amelyen át nem fér. – Ablakon, függönyön mászik, melegségre vágyik. – Nem marad más: irtás! – Csak állatvédők ne tudják; reméli Corpus Juris mellette áll. -Ítéletének módja, neki senki fel ne rója, papírba fogva emésztőbe dobta. – Ahogy mondják: ad acta, az ügynek, (mondom, rovarnak is) vége.
Király Csenge Katica – Elváltozás-mutató
Georgina Samsa úgy ébredt fel, mint egy bogár. Az egészről persze csak a férje tehetett. Gregor ott sétáltatta a pórázon a kullancsokat, bodobácsokat, néha fekete, ugató szarvasbogarakat. Idomárnak tanult, társadalmi felelősség. Georgina gyakran hangoztatta, hogy kisembernek születtek, néha az előszobában függő pórázkomplexumokra is mutogatott ilyenkor. Őrült nő. A férje süket volt, a zümmögő-sisegő entitásokkal sokkal jobban tudott kommunikálni, Georgina néha rajtakapta mielőtt bogárrá változott, hogy egy szót mormol folyamatosan. Sosem akart bogárrá változni, mert a bogarak finomnak találják a halottakat. Gyorsan továbbmászott az alvó férje torkában és mivel az már megfulladt szájába vette a bőrt.
Kovács Bence – A szarvasbogár irigylése
Egyszer gyerekkoromban, a kerti fűben, láttam egy hátára fordult szarvasbogarat.
A büszke harcos az égiekhez fohászkodott, hogy segítsék tovább az útján, serényen csápolt a páncéljára fordulva. Csak én voltam ott és óvatosan átfordítottam, el is szaladt azonnal.
Irigyelve az általam adott szerencséjét, a fűbe vetettem magam és az ég felé nyújtottam a végtagjaimat, hogy valaki segítsen utamra.
Nem jött hatalmas lény, hogy átforgasson, csak a nagymamám szólt ki a verandáról:
– Tápászkodj fel, de rögtön, mert még összepiszkolod a ruhádat!
Kovács Bence – Különbségek
Édesanyámnak van az egyik legszebb munkája! A tanösvények felnagyított és kifaragott szemléltető bogarait hívatott megfesteni.
Ahogy a munkaasztalán szorgoskodott, elácsingóztam az ötvenszer nagyobbra készített szúnyog kiszínesedésén.
Művészi igényességgel dolgozott, nem kellett sok már ahhoz, hogy tökéletesen visszaadja az igazi állatot.
Nyár idő volt, esteledett. A nyakamon valami szúrni kezdett és ösztönösen odakaptam. Míg Édesanyám egy tökéletes illúziót teremtett, én elpusztítottam a valódit.
Kúti Zsuzsanna – 1 szó mint 100 éljen a rovarvilág!
Olimpiai számban, magasugrásban,
Van néhány bajnok egyenes szárnnyal.
Legnagyobb szöcskénk a fűrészlábú szöcske,
Ki szűznemzéssel teljesíti a demográfiai tervet.
Energetikában is előre járnak,
Meleg estéken világítva szállnak.
Vajon kik ők? Nem szentek,
Csak szentjános bogarak repülnek.
Összecsapott szárnnyal
Pihennek a légivadászok,
Nincs újabb bevetésük
Ezen a nyáron.
A csodálatos lepkék!
Színpompájukkal gazdagítják
A kert művészi képét.
Éjszaka meg araszolók,
Baglyok, medvék,
Keringnek a lámpafénynél.
Múzeumba is járnak e csoport tagjai,
Bár nem művelődni, hanem rombolni.
Múzeumban tanyázik a múzeumbogár,
Ki holt társait károsítja tovább.
Lassan összehordok
Tücsköt, bogarat,
Kívánok mindenkinek
Sikeres terepi napokat!
Kúti Zsuzsanna – Ödön
A szombathelyi fajtakísérleti telepen, egy augusztusi napon találtak egy vastag 10 centis zöld hernyót. Egy üvegben nálam landolt. Próbáltam etetni, de nem jártam sikerrel. Másnapra besárgult. Keresgéltem a neten, hogy mi lehet, de nem találtam, gondoltam kikeltetem. Egy közeli építkezésről hoztam egy mustárosvödörnyi földet és ráraktam Ödönt, mire hazaértem délután már be is ásta magát. Két hét elteltével, a szúnyoghálóval lefedett vödörben megjelent Ödön valódi énje, egy halálfejes lepke formájában. Nagyon szelíd volt, az ingemre helyeztem mint egy kitűzőt, s ott volt mozdulatlanul órákig. MÉZÓ[1] javaslatára adtam neki mézes vizet, s másnapra eltűnt a vödörből, útnak indult a vándor.
[1] Dr. Mészáros Zoltán professzor úr, PhD témavezetőm (csak a szószám korlát miatt került ide így a neve
Labancz Eszter Csenge – Fenséges szkarabeusz
Amilyen picikének hitte magát, olyan nagynak látta a világot körülötte. Az elején még sok láb állta az útját, sok személy talpa akarta elnyomni őt. Semmivel sem volt különb akkor ezek szerint, mint kutyán a bolha. Na jó azért egy kicsivel mégis más volt. De ezt csak egy fél holdtölte után tudta meg, mikor egy pap a Nílus mellett megfogta és a közeli templomba vitte. Ott szeretetteljesen rakta le az áldozati asztalra és valami érthetetlen kántálásba kezdett. Homokszemcséket szórt rá, amitől a kis lény nekiállt köhögni. Az „aranyeső” nem volt egy kellemes élmény a számára. A szkarabeuszból így lett egyiptomi isten.
László Lóránt – Szegélyeslevelész
– Ébren vagyok! – Tegnap éjjel egy puha, finom fűszálba kapaszkodva pihentem meg. Az esőzés jól ismert neszei keltettek fel.
Susogó fűszálam meghajlott a súlyom alatt, ahogy a korai szellő megingatta az éjjeli menedékemet.
– Mi történik?
A szél komótosan lökött a föld felé, majd egyből visszarántott a másik oldalra, nekicsapva a többi fűszálnak.
– Le kell jutnom innen! – A lábam fel-alá csúszkált a nyirkos fűszálon, egyszerűen képtelen voltam megemelni.
A szél újabb csapást mért rám, tomboló orkánként verdesett ide-oda. Elengedtem a fűszálat. Magasba repített a lendület, vagy száz, de ezer bogárméter is elsuhant alattam, mire kibontottam a szárnyam.
– Nem gondolnád, hogy tudok repülni.
Logan Ainsley Moore – Elkésett intelem gyermekemnek
Mikor azt mondom, hogy zárva tartsd a gabonapelyhedet, nem beszélek balgán! Mert másnap reggel, ahogy félálomban belőle szemezgetsz, hidd el, nem kimacska lesz az a bolyhos, mibe majd beletenyerelsz!
A kies Dél-Angliában gyakori vendég az óriás házipók, mely lábaival együtt, alig nagyobb egy egérnél, ha ül! S amikor este újra a dobozba nézel, majd visszanéz rád, mind a nyolc szemével! Mire te rémülten atyádért sivalkodsz akkor, oly nagy hévvel, ő pedig villával ragadja ki az átszőtt pehelyből!
Két utca távolból talán nem jön vissza, de halld az intelmem: a pelyhed legyen csukva!
Lökkös Mónika – A tihanyi „macska”
Ez a történet velem esett meg a Balaton partján egy táborban. Egyik este az a Tihanyi apátságban koncertet tartottak, többen úgy döntöttünk, hogy elmegyünk meghallgatni. Őszies volt már az idő, és a templomban is mindig kicsit hűvösebb van, ezért vállamra dobtam a bőrkabátomat. Mikor bent felvettem valami furcsát, szúrósat éreztem, de nem akartam fészkelődni az hangversenyen. Hazafelé fújt a szél, ezért tűrtem, egészen a szállásig; de alig vártam, hogy odaérjünk. Hát ahogy levettem, akkor láttam, hogy egy hatalmas barnás-fekete szőrös-tüskés papmacska fészkelte be magát a kabátom ujjába. Hát gondoltam, ez biztos nem hallgat arra, hogy: „Sicc cica!”
Lökkös Mónika – Manó
Kőfaragótáborban egy nagy palakövet ütögettem. Nagyon kemény volt a kő, és hamar elfáradtam, ezért pihenőt tartottam, és leültem művem mellé a földre. Ekkor vettem észre, hogy a követ tartó háromlábú állványon egy nagy zöld imádkozó sáska álldogál hatalmas potrohával. Kissé meglepődtem, mert még nem láttam ilyen közelről egy ekkora rovart. Olyan érzésem volt, mintha hatalmas szemeivel engem figyelne. Egy pillanatra farkasszemet néztünk. Ekkor toppant oda egy alkotótársam és szinte felsikított a jelenet láttán. Szaladt, hogy mindenkinek újságolja, hogy mit látott és én felálltam a többiek fogadására. Mire odaértek, és az állványra néztünk, az imádkozósáskának már hűlt helye sem volt.
Lugosi Csenge – Vérfű hangyaboglárka – Az imposztor
Leereszkedtem a fölre. Elindítottam a jelzést, amelytől az életem függött.
Zörgést hallottam. Bütyköshangya volt. Megvizsgált. A hangyalárva feromon és a cukros váladék bevált, a bolyba vitt. Mesterien kellett elvegyülnöm. Gondoztak. Stikában a lárváikból falatoztam. Valahányszor jöttek, összehúzódtam. A veszély állandó volt, egyik fajtársam lebukott és megölték.
Az idő leteltekor egy félreeső helyre osontam, az egyik kijárat közelében bábozódtam be. A szökésnek tökéletesnek kellett lennie.
Mikor kikeltem a bábból, már semmilyen álca nem védett. Gyorsan kellett menekülnöm, robogtak mögöttem. Kijutottam. Elbűvölően kék kitinpikkelyeim csodálatában, alattam a dühöngő hangyatömeggel 10 hónapos sóhaj szakadt fel belőlem: az akció sikerült.
Mága Mátyás – Fullánkeskü
A szilvási szederbalnagnál egy sáskabéka nyelvre szedte Szendit, akit a férje, Szunyó próbál megmenteni.
Sze-sze-szendi szívem, szamba szálad, szakítsd szépen, szabadságba,
Fullánkodat engedd szépen a ragacsos békanyálba.
Szendi szívem, szívós, szeplős,
Szomjú szívem százesztendős,
Szamárpadból, szőlőcukor,
Szilencium, békapucor.
Szunyó szívem, kérlek téged, hagyd későbbre leveled,
Egy a lényeg itten, mostan: legyek végre teveled.
Sze-sze-szendi szívem, támadt most egy ötletem,
Szunyó elment, s Szendi ott várt évekig, özvegyen.
Szunyó a tó felett szállt Szidi bácsihoz, aki békavadász, de ahogy a békát megcélozta, Szunyót a szél a puska elé fújta, így meghalt, de Szendi még máig is várja……
Márton Ágnes – Kafka nem csótányról írt, hanem rólam
Őseim, a Latrocimexek a mangrove esőerdők faodvaiban csemegéztek a halevő denevérek véréből. Én már a kétlábúak közeli társaságát keresem. Egy turistaszállón kuckózok az El Caminón, hiába ácsorognak itt az ágylábak petróleummal megtöltött csetreszekben, ahogy a különben bölcs Tolsztoj tanácsolta. A felesége, Szofja lerajzolt, egyenesen a naplójába: először egy oválist, a tetejére két szárnymaradványt, majd a lábakat, végül a szegmensvonalakat. Kiköpött poloska! Ma már inkább kondenzcsíkokat firkálnak a gyerekek is, pedig erről az is rám ismer, aki sohasem látott élő példányt. Ahogy azt is tudja mindenki, hogyan törhet a vesztemre: a Zyklon-B-vel. A táborokban remekül bevált.
Márton Ágnes – Önerőből tanultam, hogy kell uralni a plafont,
hogy kell csimpaszkodni, levadászni a csótányt.
Tetőkirálynak hívnak a lentiek. Lassú halál az élet, belefér a tisztelet. Szólíthatnának simán póknak.
Fenn néha felbukkan egy trónkövetelő is. Zsákmányomat a kudarcfalra teszi, imposztornak nevez. „Kényszeres önérvényesítő. Már az anyja is megszökött a spájzból.” Tény, ami tény.
Csakazértis szövök valamit anyák napjára. Gyűrű, nincs benne kő. Üres a foglalat.
A pókselyem strapabíróbb, mint a spandex: cibálhatod, nem nyúlik. Könnyű, tele proteinnel. Folyékony, mint a köpet, majd megszilárdul. Engesztelő ajándék ez.
Nélküled kong a kamra. Hiányod tart és figyelmeztet.
Nem minden bűn, ami árt. Megbocsáthatsz magadnak is.
Mazula-Monoki Zsuzsanna: A rovarok Istene
Emlékszem, gyerekkoromban hosszú perceken át néztük a szitakötőket. Mozdulatlanul álltunk, hátha ránk szállnak. Az eső után a pillangókat százszor is az égbe dobáltuk és nem értettük miért nem repülnek, pedig olyan egyszerűnek tűnt. A szöcskéket gyufásdobozba tettük és a szüleinkre a frászt hoztuk, amikor azokat kinyitották. Tücsköket öntöttünk ki a lyukakból és sikítottunk örömünkben. Elhűlve néztük a „morzsahegyeket” hurcoló hangyákat. Eltelt azóta harminc év. Most én nyitom ki a szöcskékkel teli gyufásdobozt, úgy teszek, mintha frászt kapnék, közben titkon reménykedem abban, hogy a rovarok istene megértő.
Orr Emma Ida (8) – A húsvéti ganajtúró
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy földalatti járat. Abban laktak a ganajtúrók.
Voltak gyerekek, ott volt a mamájuk, de a papájuk nem.
A picik kiabáltak: Papa! Papa! Hol vagy?
Eközben a papa ganajtúró az erdőben állt színesen.
Oda repült az erdei tündér:
– Veled meg mi történt? Hogy lettél ilyen színes? –kérdezte
– A húsvéti nyúlnál voltam, oda keveredtem a tojásai közé és ő kifestett. – mondta
– Na legközelebb lesz pár szavam ahhoz a nyúlhoz! – mondta a tündér
– Nem mehetek így haza, a gyerekeim ki fognak nevetni és nem fogják elhinni, hogy én vagyok az.
– Bírd ki a nevetést, menj csak haza, a festék majd lekopik. – válaszolta a tündér
A ganajtúró nagy szégyenkezve haza indult és közben szembe találkozott egy kisfiúval.
– Nézd mama! Egy színes bogár! –mondta és felvette, vitte-vitte, egy lyukhoz vitte, ott lerakta, pontosan az otthonába.
A ganajtúró már nagyon szégyenkezett, de nem volt igaza, a gyerekei nem nevették ki, hanem pont azt mondták:
– Papa! Hogy lettél ilyen gyönyörű?
Ortelli-Kovács Mária – Kérdések egy bogárhoz
Fenn a falon Te piciny bogár!
Én csak Téged nézlek ma már.
Neked otthonod a szobám fala?
És a házunk tán a világ maga?
Látod a festményt, amin átkelsz éjjel?
Vagy Te tán hallod is, ahogyan lépdelsz?
És akkor én? Én mekkora vagyok?
Bárhonnét mérem, bizonyos, hogy csalok.
Voltaképp a világ számomra mekkora?
Mennyit ér rajta embercipőm lábnyoma?
Mondd! Én a hegedűt vagy a hegedűst hallom?
Imáimban az Istent vagy a reményt vallom?
Hiába is kérdezlek, színes kicsi bogár,
mert mértékedben Te már messzebb eljutottál,
s ha egyszer véletlen lepottyansz onnan,
talán a mindenség is nyomban összeroppan.
Pance Miklósné Dr. (Nagy Mária) – A mese oda röpít, ahová menni szeretnénk, és mindig jó a vége.
Volt egyszer egy leány, megbántották, elszomorodott.
Egy reggel is szomorúan ébredt, még ki sem nyitotta a szemét, amikor egy hang szólott hozzá: Figyeld a jeleket!
Furán érezte magát a leány, mihez kezdjen ezzel a „sugallattal”. Feltápászkodott, fejét leszegve kiballagott a házból.
Egyszer csak meglátott egy lehellet-kék szitakötőt a földön hanyatt-fekve. Óvatosan a kezébe vette, látta, hogy egyik cérna-lábacskája eltörhetett. Megsimítgatta kifordult lábacskáját, azután letette egy eper-palánta levelei közé, egy csepp vizet permetezve rá.
Elfeledkezve a szitakötőről másnap útnak eredvén észrevette, hogy repül feléje a kék szitakötő, köröz előtte egyet-kettőt, majd megpihen egy falevélen.
A leányt elárasztotta a régen nélkülözött öröm.
Péter Erika – Fátyolka
Fátyolka mama lerakta petéit egy levél fonákjára. Mikor a pete megerősödött, kikukucskált a levél alól és lárvává változott. Élelem után nézett. Nem kellett sokat keresgélnie. A bokrok, fák levéltetvekkel, atkákkal kínálták. A lárvácska rengeteget evett.
Egyszer egy harmatcseppben meglátta magát. Rózsaszínről barnássárgára változott, állkapcsa görbe lett, szája előreállt.
– Csúf vagyok, ezért nem szeretnek az emberek! – szomorkodott.
Bánatában bebábozódott. Az avar alatt, fehér burokban bújt el a világ és a hideg elől. Közben átalakult, báb-burka felrepedt. Mikor megérezte a tavasz melegét kimerészkedett és szép, csillogó szemű pillangóvá vált. Átlátszó, vékony, menyasszonyi fátyolhoz hasonló szárnyával repülni is tud. Ezért nevezték el fátyolkának.
Péter Erika – Nyári varázslat
Nyáréjen az erdőt jártam,
csak a Hold volt útitársam.
Ekkor történt a varázslat:
a csillagok földre szálltak.
Lábam mellett sok kis lámpás
hunyorgatva várta párját.
Apró bogár, földi csillag,
valamennyi vágytól ittas.
Pislákoló kicsiny ékszer,
csalogató halvány fényjel
ragyogott a fűben itt-ott
s végre megtudtam a titkot.
A lombok közt karnevál volt;
száz szentjánosbogár táncolt,
száz apró pont kísért végig
s vezetett az erdőszélig.
Rádler Róbertné – Rovarcsárda
Mai menü :
Kardvirág a csatározóknak,
Tölcsérjázmin a nagyothallóknak,
Papucsvirág a ház(i)asítottaknak,
Bogáncs a szúrkálódóknak,
Hajnalka a koránkelőknek,
Extra menü :Csótánycsócsa gazdagon
Gyermekmenű : Tejesfű zsenge fűmaggal
Gyümölcsbárunkban korlátlanul fogyaszthatnak.
Pókpáholyunk jelenleg szabad, korlátlan időre foglalható. Tojásrakás idejére kedvezményt adunk. Itt tovább szőheti álmait.
Kérjük, parazitáikat kizárólag pórázzal és száj kosárral hozzák be a csárda területére!
SZÉP kártyát nem fogadunk el, számunkra minden bogaras vendég gyönyörű.
Legyenek a vendégeink!
Szeretettel várjuk Önöket!
Rátkay Edit – Meglepetés
Barátnőmmel őszi túrára készültünk. A túranadrág alá felvettem egy nylon harisnyanadrágot. Túrázás közben egy bokor mögé kellett bújnom, hogy a reggeli folyadékot eltávolítsam. Megkönnyebbülten folytattam a gyaloglást, de pár perc elteltével maró fájdalmat éreztem hátsófelemnél. Mi lehet ez? Talán csalánbokorhoz értem? De ezt gyorsan elvetettem, mert gyerekként sokszor mezítelen lábam hozzáért a csalánhoz.
Kértem barátnőmet, jöjjön velem és egy bokor mögött letoltam a nadrágomat, majd óvatosan a harisnyanadrágom gumiját megemelve, szóltam, hogy kukkantson be!
– Húú! Öt hólyagot látok. Egy hangya most próbál kimenekülni fogságából. Elhiszem, hogy fáj, mert a hangyasav nagyon kellemetlen, maró érzést vált ki.
– Nekem mondod?
Szegedi Melinda – Bizalmas
– Gizi, van még ebből raktáron?
– Melyikből?
– Gyümölcsös.
– Az úr gyümölcsös ízűt szeretne!
– Trópusi vagy hazai?
– Mindegy.
– Az úrnak mindegy!
– Nekem mindegy, melyikből hozzak?
– Melyiket szeretik jobban?
– A hazait jobb eséllyel ismerik.
– Rendben. Amikor odavágok, minden csupa vér.
– Uram, hagyjuk a részleteket! Hány darabos legyen?
– Nem tudtam, hogy hány darabos is lehet…
– Egyet csak egyszer használhat.
– Nem hiszem, hogy ezt mindenkinek hallania kéne…
– Mi csak a munkánkat végezzük. Nem maga az egyetlen ezzel a problémával. Erős vagy környezetbarát?
– Erős.
– Adom! Hatezer.
– A többi a magáé!
– Nem, a többi a magáé.
– Ha valaki még nem tudná: megyek muslicát ölni!
Szegedi Melinda – Migránsok
Mi végre tartjuk az Akadémiát és annak professzorait? Hogy megóvjanak mindenféle bajoktól. Hát a rovartanászokat? Kis túlzással, egyszer lett volna rájuk szükség, mikor is megszállták országunkat a barna ázsiai poloskák. Még a madarak is utálták őket. Ferde szemmel néztünk egymásra, majd próbáltuk meggyilkolni őket. Vagy nem jártunk sikerrel vagy istentelenül büdös lett utánuk. Végre megszólalt a sajtóban a bogaras ember, ki megoldást ugyan nem kínált, de előadta, hogy ezek elveszik a rendes magyar zöld poloskák élőhelyét. Azóta, ha betéved egy zöld bennszülött a szobámba, nem csapom le, nem dobom a reterátba, mert mégiscsak a mi kutyánk kölyke.
Szomík Szilvia – A hős mostoha
– Itt van egy bogár! – sikította Anita a gyerekszobából.
– Milyen? – dörmögte unott hangon a mostoha.
– Nagy és mászik.
Mivel a kétségbeesett kislány nem hallott mozgolódást a nappali felől, ahol a nevelőapja dolgozott, így nyomatékosan megismételte:
– Fekete és mászik! Gyere gyorsan! – Légyszi – tette hozzá kérlelően.
A férfi felállt, és komótosan átballagott a másik szobába.
Anita az ágyon ült könyvvel az ölében, és meredten bámulta a falat, egy pontra összpontosítva. És határozottan rámutatott az ujjával, amikor a mostohája odaért.
– De hiszen ez egy kis cincér! Nem bánt – mondta megnyugtatóan a megmentője, majd
óvatosan nehogy megsérüljön megfogta egy szalvétával a rovart, és odakint eleresztette.
Szöllősi Bernadett – Népes osztály ez a rovar – A legrövidebb rovarszótár
Népes osztály ez a rovar, de nem leszek ám olyan fukar,
gyere gyorsan, vegyük szemre, az ízeltlábúakat versbe szedve:
aranyos futrinka, fel-alá mászkál, ágyi poloska beveti az ágyát,
pattog a bolha, a cincér meg hős, a méh néha kicsit csípős.
Menjünk tovább, annyi a bogár – és ezt néha fülbe is ültetik!
Olyan sokan vannak a földön, hogy ide se fér mindegyik!
Van még a bodobács, van a lepke, van az ezüstös pikkelyke,
van még szender, és a dallam – utóbbi a fülbemászó,
és közönséges csótány – az elég ellenálló!
A darazsat kérlek sose vedd kézbe –
itt is van a versem vége.
Szűcs Eszter (15) – Az én lepkém
2021 októberében kaptam anyától egy azúrlepke bábot. Örültem neki nagyon. Rá egy hétre kikelt a lepkém. Rendkívül szép kék színe volt. Emlékszem, hogy minden nap figyeltem a mozgását órákon keresztül. Izgalmas volt. Az elején elég esetlennek tűnt, de a gyümölcsöktől (narancs, banán), amiket adtunk neki hamar megerősödött. Megtanítottam arra, hogy felkapaszkodjon az újamra. Repülni is hamar megtanult. Minden nap foglalkoztam vele. A szobámban lakott. Nagyon szerettem. Ő is biztos kedvelt engem, mert amikor hazaértem mindig az újamra repült. Meglepő módon elég sokat evett. Napi kétszer étkezett. Sajnos nem élt sokat. A rákövetkező hónap váratlanul elpusztult. Hiányzik nagyon!
Temesi Márton – A pilóta (örökre)megpihen
Pár óránk volt hátra az amatőr természetfotós pályázat lejártáig. Unokatestvéremmel egyre elkeseredettebben jártuk a környéket bármi fotogén rovar után kutatva, míg végül rátaláltunk.
A pilóta kissé bágyadtan hevert a földön, fekete-kéken mintázott potroha élesen virított a fűszálak között. Bágyadtságának oka talán az lehetett, hogy már nem élt… A gyakori Acsa nem nagyon ellenkezett, mikor feltessékeltük egy kéregdarabra. Modellünk zokszó nélkül, mozdulatlan tűrte, az elkattanó fotókat miközben próbált megkapaszkodni három megmaradt ízeltlábával. A kép címe „A pilóta megpihen” –lett.
Lehet, hogy amatőr természetfotós pályázat volt, de a zsűri nem lehetett amatőr, megsejthette a turpisságot. Azóta is várjuk a visszajelzést…
Topos Annabella – Kollégiumi totemállat
A felfutott futballcsapatok gyakori ismérve az angolszász világban, hogy kabala/totem állat égisze alatt érik el többé-kevésbé jó eredményeiket. Valódi sportnemzetként azonban nem is rendelkezhetnénk marketingelhetőbb totem állattal, mint amilyennel a saját életükkel is versenyt futó egyetemista kollégisták büszkélkedhetnek. A valaha élt legrezisztensebb, hozzájuk hasonlóan konyhai maradékokon élő, sötétben lopva előkerülő, kívül kemény páncélú, a szomjazást mégis nehezen bíró lény, amelyet a hátán hordott a Föld. Városokban gyakran fellelhető mindkét faj elhagyott laktanyaépületekben, a társadalmi rétegek által kérdéses státuszban tartva ténykedésük határozatlan jellegű időintervallumára, így sorsuk akarva-akaratlanul is összefonódik. A magyar kollégisták kabala állata nem is lehetne más, mint a csótány.
Topos Annabella – Lepke vagy pillangó?
Egyik borongós vasárnap a Füvészkertbe mentünk megnézni a lepkeház lakóit. Színes egyéniséggel mentem, partnerem szép, mint egy pillangó. Azonnal felmerül az örökzöld kérdés; lepke vagy pillangó? A természet vizuális nyerteséhez hasonlítottam őt most, vagy egy egyszerű, szekrényben konverzált gyerekkori farsangjelmez torkos felfalójához? Egy tiszta Pieridae ő vajon, vagy Papilio machaon? Ha ő pillangó, én mi vagyok? Ameddig ezen elmélkedtem, egészen megbarátkoztak vele a metaforikus lényformák, mintha egy lenne ezek közül. Valójában így is lenne, ha értékelné a túlérett cukorbomba gyümölcsöket, amiket jóindulattal elé rakok, vagy a párás 40 fokot az otthonunkban, hogy honvágyat elkerülendő, természetes élőhelyére emlékeztesse.
Tóth Éva – A méhtánc eredete
– Micsoda virágok! Ezt látniuk kell a többieknek! – gondolta magában, s rögvest hazafelé vette az irányt. A kaptár nyüzsgését már messziről lehetett hallani.
– Hahó! Figyeljetek! – köszönt hangosan, de senki a csápját sem mozdította.
– HAHÓ! MÉHEK! – de hiába.
Gondolkozott mi tévő lehetne. Elővett hát egy magnót és zenét kapcsolt be, majd riszálni kezdte a popóját. A szárnycsapások elhalkultak, s mindenki a kis méhre figyelt.
– Hatalmas…színes…virágok! – mondta a tánctól kifulladva.
– Észak-Kelet felé…- majd kettőt riszált jobbra. – 100 szárnycsapásnyira! – ötöt riszált balra.
Olyan gazdag telük még sosem volt, mint most.
Tóth Éva – Egy durcás dongó
– A bolygó legfontosabb élőlényének nyilvánították ki a méhet! – szólt az emberek rádiója, melyet a kis dongó is hallgatott.
– Még, hogy a méhek! – cisszent fel. – Hol vannak a méhek, amikor hideg van? – kérdezte felháborodottan. – Elmondom én! Va-va-vacognak a k-k-k-kaptárjukban! – mondta gúnyosan, mintha görcsbe rándult volna a bundás teste, lábait gnóm pozícióban tartva.
– Még, hogy a méhek! – zsörtölődött, majd belehempergett durcásan egy lila virág szirmai közé, úgy hogy a végén ki sem látszott a virágporból. Majd felszállott a magasba és zuhanórepülésben, virágpor-bombaként szétrebbentett egy szerelmes emberpárt mérgében.
Tyukody Ruben (13) – Bogárból lett rovar
Volt valamikor egy paránybogár, aki nem tudta eldönteni, hogy ő most rovar vagy bogár? Órákon, napokon, heteken át töprengett rajta, de nem tudott rájönni. Majd egyszer csak így szólt:
– Azt hallottam, hogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Szóval, ha én bogár vagyok, tulajdonképpen lehetek rovar is. De jó! Na és mi legyen a rovar nevem? Pillangó, szúnyog vagy darázs? Jaj, meg is van! Legyen, legyen… Botsáska!! Igen! Mindig olyan pici voltam, szóval rovarként én leszek a legnagyobb!
Így ettől a naptól fogva paránybogarunk hivatalosan botsáska is. A bogarak közt a legkisebb, míg a rovaroknál a legnagyobb lett.
Vassné Bubenkó Andrea – Deilephila tündér
Négy éves lehettem, mikor láttam és azóta reménykedek, hogy láthatom még egyszer olyan váratlan, mint ott, abban a régi házban. A nagyszüleim vettek egy régóta lakatlan házat. Bejártuk és az udvaron vártunk a nagymamámra. Ő a kezében tartva jelent meg vele. Az egyik szobában találta. Tündér volt, nem más. Leírhatatlanul gyönyörű rózsaszín színe volt és egy molylepkére hasonlított. Sosem láttam hasonlót. Bevittük és bezártuk az összes ablakot, nehogy elrepüljön. Tervünk nem volt vele, szerintem csak sokáig szerettük volna csodálni. Szégyellem, de így volt. Másnap reggelre eltűnt. Szerencsére elrepült és csak egy törött ablaküveget hagyott maga után. Megfejthetetlen, hogy mi történhetett.
Vassné Bubenkó Andrea – Pettyes Piroska
Úgy emlékszem arról az utcáról neveztem el, ahol akkor laktam. Aztán lehet, hogy a szomszéd néniről kapta a nevét, mivel ő is Piroska volt. Persze lehet, hogy pusztán csak a színe miatt neveztem így, hisz piros volt.
Egy körfolyosós ház második emeletén lévő balkonládában lakott, pont a bejárati ajtómmal szemben. Hogy ő volt-e az albérlő vagy az a sok levéltetű, akik szintén ebben a ládában éltek, sosem árulta el. Tetoválása volt és minden nap várt rám, hogy végre hazaérjek. Mozdulatlan meredt rám és néha a szemembe nézve kérdezte: “Hát megjöttél? Vége a nap?” Azaz kérdezte volna, ha beszélni tudott volna.
Violet C. Landers – Rovar-lesen
Hat lába van, ritkán repül,
Mikor láttál egyet is egyedül?
Szarvasbogár drága jószág,
Nem kapja el semmi kórság.
Ott látni egy csíkos hátú egyedet!
Krumpliföldön kaja után nézeget.
Orrszarvúbogár igazán különleges,
Ganéjtúrófélék között nevezetes.
Őrült sikoltozást hallani a réten,
Méhraj röpül felettünk éppen.
Tücsök ciripelését messze hallani,
Míg keresztespók legyet készül harapni.
Szentjánosbogár köszönti az éjjelt,
Szkarabeuszként finoman pecsételt.
Tapogatósbogár? Ugyan! Bárki felismeri!
De a kullancsokat senki se szereti.
Szitakötő régen megharapott párszor,
Butuska voltam vagy inkább bátor?
Fűben megbújva, csendben megfigyeltem őket,
Rovar-lesen: kúszókat, mászókat és reppenőket.
Zólya Izsák (11) – A gondoskodó anya
A lopódarázs fészkét kis puha agyaggombócokból építi, állkapcsa és lábai segítségével. Amikor kész van egy sejttel, egy kis petét rak bele és mellé akár nyolc lebénított pókot is betehet. Ezután vékony agyagréteggel befalazza ezt a sejtet és hozzákezd a következő sejt építéséhez. Mikor teljesen befejezte a fészkét, elrepül és soha nem tér vissza. Mindenről gondoskodott, amire szüksége lesz a kicsinyeinek. Hamarosan kis fehér lárvák kelnek ki a petékből és megeszik az anyjuk által előkészített pókokat, majd bebábozódnak és elalszanak. Mikor felkelnek, már teljesen kifejlődött lopódarazsak. Kirágják magukat az agyagfészekből és elrepülnek. Minden új lopódarázsanyuka fog gondoskodni utódairól.
Zólya Izsák (11) – Mintaanya
– Hová építsem a fészkemet? – gondolkodott a lopódarázsanyuka, szájában nedves agyaggolyóval.
-Áhá! Ott egy fahíd!
Ott is termett, s a híd aljához erősítette agyaggombócát. Majd lerepült a folyópartra újabb agyagért. Állkapcsa és lábai serényen dolgoztak. Munka közben többször megpihent.
– Végre befejeztem az egyik fészket, mostmár gyűjthetek pókokat. Na! Ott van egy! – repült felé, de a pók eltűnt az aljnövényzetben.
– Nem baj! Majd a következőt elcsípem! És el is csípte!
Fészkéhez repült, betuszkolta az egyik sejtbe és rárakta petéjét.
Még hét pókot tett a sejtbe, befalazta és késő estig folytatta munkáját.
Dolgavégeztével elrepült.
-Remélem mindegyikük egészséges lopódarázs lesz! – sóhajtotta.