Mostani témánk az ivari kétalakúság, így jelöltjeink olyan fajok, melyeknél a hím és a nőstény egyedek megjelenése nagyon eltér egymástól.

A szavazás itt érhető el: /ev-rovara-2025-szavazas/

A fajt bemutató részletes cikkünk itt olvasható: /ev-rovara/az-ev-rovara-2024/

Valamint a 900. előadóülésünkön elhangzott fajbemutató előadás is felkerült YouTube-csatornánkra.

Köszönjük mindenkinek a szavazásban való részvételt!

Idén az év rovara jelöltjei Magyarország száraz vagy homokos talajú élőhelyeit képviselik. Rajtuk keresztül igyekszünk bemutatni, milyen kincseink rejtőznek az elsőnek talán csak kies pusztának tűnő tájainkon.

Ismerd meg három jelöltünket és szavazz december 6-a éjfélig a 2024-es év rovarára!

Az idei szavazás ismét a Fővárosi Állat- és Növénykert Állatszeretet Ünnepén kezdődött, majd az esemény végével kizárólag online zajlik december 6-ig.

Az év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Ezzel nemcsak az adott faj, hanem annak életmódja, életkörülményei is előtérbe kerülnek, így bemutatása a természetben zajló biológiai folyamatok, változások jobb megértését is szolgálja. A védett vagy védendő fajok megismertetése nemcsak a rovarvilág jelentőségére, hanem a természetvédelem fontosságára is ráirányítja a figyelmet.

Sisakos sáska (Acrida ungarica)

Meleg homokterületeink, füves pusztáink jellemző állata. Fejének jellegzetes, hegyes sisakhoz hasonlóan csúcsosodó alakjáról könnyen felismerhető. Keskeny teste elülső szárnyaival együtt megnyúlt, többnyire olajzöld vagy barna színű. A telet peteként vészeli át a talajban, majd tavasszal bújik elő az akkor még alig 1 cm-es lárva. Erősen hőigényes faj, egyedfejlődéséhez is viszonylag magas hőösszeg szükséges, így többnyire csak nyár végére fejlődik imágóvá. Az imágók párzás után ősszel elpusztulnak. Növényevő, táplálkozás közben csíkos mintája és hosszúkás formája jól elrejti a fűben a ragadozók elől. Ha felzavarjuk, jellegzetes, zörgő papírhoz hasonló hangot hallatva elrepül.

Kelet-és Közép-Európában elterjedt faj, elterjedésének északi határa Szlovákiában van. Magyarországos sok helyütt előfordul, de sehol sem tömeges. A faj populációit a rendszertelen kaszálás és a szukcesszió, valamint az ezek hatására bekövetkező élőhely felaprózódás veszélyezteti.

Védett, természetvédelmi értéke: 50 000 Ft

Szerző: Dombi Orsolya

Forrás:

https://paksitanosvenyek.hu/sisakos-saska-acrida-ungarica/

https://www.bokortanya.hu/sisakos-saska

https://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/termeszetvedelem/natura2000/fajtar/sisakos-saska

Csapó cserebogár (Polyphylla fullo)

A csapó cserebogár 3,5 cm-es hosszúságával hazánk legnagyobb cserebogara. Nevezik kallócserebogárnak és aratóbogárnak is, utóbbi arra utal, hogy rajzása a nyár derekára, többnyire júliusra esik. Leginkább az alföldi homokos területeket kedveli, ahol helyenként és egyes években nagyobb tömegben is előfordulhat. Jellegzetes barnásfekete-fehér mintázata alapján a rokon fajoktól könnyen elválasztható. A hím és nőstény példányok testalkatukban és csápjuk formájában különböznek. A bogarak háborgatás hatására cirpelnek.

A csapócserebogarak este aktívak, napnyugtakor kezdenek repülni, először alacsonyan, majd általában a magasabb fák koronájában párosodnak. A nőstények a talajba rakják petéiket, a kikelő lárvák (pajorok) pedig gyökerekkel táplálkoznak, 4 éves fejlődésük során elérik a 6-8 cm-es hosszúságot, majd ezután a földben bebábozódnak. A kifejlett bogarak nyár közepén bújnak elő, majd leginkább fekete-és erdeifenyő tűleveleit fogyasztják. Nagyobb rajzások esetén kártételük fenyvesekben előfordulhat, de többnyire nem jelentős.  A lárvák azonban a haszonnövények gyökereinek megrágása által nagyobb károkat is okozhatnak.

Észak-Afrikában és Európában honos. Hazánkban nem védett.

Szerző: dr. Ilniczky Sándor

Pusztai hangyaleső (Acanthaclisis occitanica)

Hazánkban a legnagyobb méretű hangyaleső faj. A hangyalesők nyugalmi helyzetben a szárnyaikat a potroh felett háztetőszerűen összecsukják és rövid csápjuk van. Ezek a jegyek biztos elkülönítést jelentenek a szitakötőktől még a rovartanban kevésbé jártas emberek számára is. Az imágókat nemcsak a nagyméretűk, hanem az elülső szárny szegélyterében lévő kettős cellasorról könnyű elkülöníteni a többi hazai hangyaleső fajtól.

Neve is jól tükrözi a hazai előfordulását, a homokpusztákat kedveli. A hangyalesők nevüket a homokban épített tölcséreikről kapták. A tölcsérek a zsákmányszerzést és a hőszabályozást is szolgálják. A hazai fajok többsége azonban nem épít tölcsért, hanem a homok felszíne alatt rejtőzködve lesi a felszínen mozgó rovarokat, és főként hangyákat zsákmányol. A testnedveiket kiszívja. Mozgás szegény, helytülő életmódja miatt még a pókoknál is jobban tűri az éhséget. Évente három lárvastádiuma van. Az imágók a nyár második felében rajzanak. Nappal a növényzetről felzavarva reptük csapongó, a mesterséges fényforrások vonzzák őket. Sajnos az utóbbi időben a hazai elszigetelt populációi erőteljesen visszaszorulóban vannak, elsősorban a Kiskunsági Nemzeti Parkban találkozhatunk vele. A hazai homokpuszták jellemző faja.

Védett, természetvédelmi értéke: 10 000 Ft

Szerző: dr. Ábrahám Levente

A bogarat a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey Andor termében mutattuk be a A rovarok világa – Fedezd fel a természet csodáit! 891. előadóülésén, 2022. december 16-án.

Köszönjük minden szavazónak az aktív részvételt!

A közönséges temetőbogarat bemutató részletes cikkünket az alábbi oldalon találják:

Az év rovara 2023

Magyarország énekeskabócáinak hangja

Idén az év rovara jelöltjei Magyarország állhatatos utódgondozói, amik elriasztó nevük vagy külsejük mellett igazi mintaszülők.

Ismerd meg három jelöltünket és szavazz december 6-a éjfélig a 2023-as év rovarára!

Az idei szavazás ismét a Fővárosi Állat- és Növénykert Állatszeretet Fesztiválján kezdődött, majd a Magyar Rovarászati Nap látogatói is leadhatták voksaikat szavazódobozunkba. Innentől a szavazás kizárólag online zajlik december 6-áig.

Az év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Ezzel nemcsak az adott faj, hanem annak életmódja, életkörülményei is előtérbe kerülnek, így bemutatása a természetben zajló biológiai folyamatok, változások jobb megértését is szolgálja. A védett vagy védendő fajok megismertetése nemcsak a rovarvilág jelentőségére, hanem a természetvédelem fontosságára is ráirányítja a figyelmet.

Közönséges temetőbogár

Nicrophorus vespillo (Linnaeus, 1758)

A közönséges temetőbogár a dögbogárfélék (Silphidae) családjának képviselője. Közepes méretű, testhossza 12-22 mm. Fekete alapszínű testét helyenként feltűnő aranysárga szőrök borítják. Szárnyfedője – a bogarak zömétől eltérően – nem fedi be teljesen a potrohot, így utolsó hátlemezei és farfedője jól látható. Szárnyfedőjének fekete-sárga szalagszerű mintázata nagyon jellemző, bár van még hat hazai faj, mely hasonló mintázatot mutat. A közönséges temetőbogarat vöröses csápbunkója, görbült hátsó lábai és az előhát elülső szegélyét borító sűrű szőrzete alapján lehet elkülöníteni rokonaitól. A temetőbogarak ciripelő hangot képesek kiadni potrohgyűrűik lécének és szárnyfedőik szegélyének összedörzsölésével. Jól fejlett hártyás szárnyuk és kifinomult szaglásuk segíti e fajokat a táplálékuk felkutatásában.

Bár a temetőbogarak más bogarakkal nemigen téveszthetők össze, legjellemzőbb tulajdonságuk mégis az ivadékgondozás, mely meglehetősen ritka a bogarak körében. A lárvák nekrofágok, elhullott kisemlősökben, madarakban fejlődnek. A tetemek viszonylag kis mennyiségben, és rövid ideig állnak rendelkezésre, másfelől több faj specializálódott a fogyasztásukra. A temetőbogarak, hogy csökkentsék a versengést a dögevőkkel, eltemetik a hullát. Innen ered magyar nevük is. A hím és a nőstény egyaránt részt vesz a feladat elvégzésében. A tetemet nyálukkal bekenik, így valamennyire képesek lelassítani bomlás folyamatát. A kiásott föld miatt a tetem fokozatosan süllyed, végül eltűnik a talajban. A bogarak munkával néhány óra alatt végeznek. A megtermékenyített nőstény ezek után sem bízza a véletlenre a lárvák sorsát. Járatot készít a talajba, amely kamrákban végződik. Ide helyezi petéit. A kikelt lárvákat ciripelő hanggal hívja magához és előemésztett, folyékony táplálékot ad nekik, főleg az első időszakban. A kitartó gondoskodás eredményeképpen a frissen kikelt lárvák tömege néhány óra alatt megkétszereződik. A lárvák gyors fejlődés és néhány vedlés után a talajban bábozódnak.

A közönséges temetőbogár Európában és Ázsiában szélesen elterjedt. Hazánkban is igen gyakori, főleg az erdős helyek lakója. A sík-, domb- és hegyvidéken egyaránt felelhető. Elsősorban éjszaka aktív. Általában két nemzedéke fejlődik évente, imágóival márciustól októberig találkozhatunk.

Szerző: Bakardzsiev Krisztián

Homoki hernyóölődarázs

Ammophila sabulosa (Linnaeus, 1758)

A homoki hernyóölődarázs a fullánkos hártyásszárnyúak (Aculeata) alrendjébe és a kaparódarázsfélék (Sphecidae) családjába tartozik.  Testhossza 1,5–2,5 cm. Teste igen karcsú, potroha nyeles, megnyúlt, a közepe kiterjedten vöröses. A hím általában valamivel kisebb a nősténynél, és legtöbbször fekete hátoldali csík húzódik a vöröses potrohszelvényein. A nőstényeik lábain ásótüskék is fejlődtek.

Magányos életmódú darázsfaj. A nőstény hernyókra vadászik, fullánkjával szelvényről szelvényre, idegdúcról idegdúcra végigszurkálja áldozatát, hogy a bejutatott méreganyaggal végképp mozgásképtelenné tegye. A lebénított hernyót ezután a már elkészített ivadékbölcsőjébe vonszolja. Az ivadékbölcső laza, homokos talajba kapart alagút, a végén egyetlen ivadéknevelő kamrával. A nyár során több ilyen „gyerekszobát” is berendez, de mindegyiknek külön bejárata, felszínre vezető folyosója van. Az ivadékbölcsőt egy vagy néhány nagyobb testű hernyóval tölti fel, majd egy petét helyez a szerencsétlenül járt hernyó hasi oldalára. A távozó nőstény lezárja és némi tereprendezéssel elrejti az ivadékbölcső bejáratát. A petéből kikelő darázslárva néhány héten belül teljesen elfogyasztja az eleven húskészletét. Az utódgondozás egy ritka, kivételesen fejlett módjával is találkozhatunk náluk: a nőstény időnként újra meglátogatja a már lezárt ivadékbölcsőket, és ha úgy ítéli meg, hogy vészesen fogy a hernyó, szükség viszont lenne még rá, akkor újabb prédával látja el az utódot. Egy nőstény egyszerre akár 3–4 ivadékbölcsőt is felügyel ilyen módon, ami jobban belegondolva elképesztő teljesítmény, mert ezek pontos helyét és aktuális szükségleteit is fejben kell tartania. A lárva fejlődése végén gubót sző, és még abban az évben vagy majd csak a következő tavasszal bebábozódik, végül felnőtt darázsként a talajfelszínre kaparja magát. A homoki hernyóölődarázsnak több generációja is kifejlődik ugyanabban az évben, illetve a kifejlett nőstény darazsak is áttelelhetnek. Az imágók virágokat látogatnak, nektárral táplálkoznak.

Magyarországon mindenütt közönséges, de leggyakrabban a száraz, meleg, erősen napsütötte helyeken, homokos talajon találkozhatunk vele, különösen akkor, amikor a földön vonszolja a lebénított hernyót az ivadékbölcső felé. Rendszeresen felbukkan emberi környezetben is. Mérete, feltűnő színezete miatt ijedelmet okozhat, de semmi esetben sem támad az emberre.

Szerző: Dr. Vas Zoltán

Szmirnai fülbemászó

Forficula smyrnensis (Linnaeus, 1767)

A fülbemászó nőstények igazi mintaanyák a rovarvilágban. Védett helyen, pl. fakéreg alatt vagy a talajban építenek fészket, ahova a petéiket helyezik. Ezeket őrzik, tisztogatják valamint biztosítják a fejlődésükhöz szükséges hőmérsékletet és páratartalmat. A kelés után sem hagyják el őket, a lárvákat még egy-két hétig tovább gondozzák és etetik.

Ha fülbemászókról beszélünk, többnyire a közönséges fülbemászó (Forficula auricularia) jut eszünkbe, hiszen a hazánkból ismert nyolc faj közül vele találkozunk az esetek túlnyomó többségében. Újabban azonban feltűnőbb és nagyobb testű rokona, a szmirnai fülbemászó is egyre gyakrabban kerül szem elé. Ennek a 20-28 mm-es, hosszúkás rovarnak a feje vörösesbarna, előtora és a lábai sárgák, a test többi része pedig sötétbarna, szárnyain két pár világos folttal. Közülük az első a rövid, merev fedőszárnyakon található, a második pár pedig a hátsó szárnyakon, amelyek nyugalmi helyzetben trükkös módon összehajtogatva találhatók a fedőszárnyak alatt, de azokon túlnyúlnak. A potroh hosszú és erős fogókészülékben végződik, ez a hímeknél ívelt, a nőstényeknél rövidebb és egyenesebb.

Éjjel aktív rovarok, nappal búvóhelyeiken rejtőzködnek. Mozgásuk gyors, függőleges felületekre is könnyedén felmásznak. Röpképesek, bár repülésük ritkán figyelhető meg. Növényi és állati eredetű táplálékot egyaránt fogyasztanak.

A szmirnai fülbemászó csupán 2004-ben vált ismertté Magyarország területéről, bár utólag évtizedekkel korábban gyűjtött példányai is előkerültek. A mai napig nem eldöntött kérdés, hogy őshonos-e Magyarországon vagy újabban telepedett meg. Az viszont bizonyos, hogy az elmúlt években a terjedés egyértelmű jeleit mutatja hazánkban, az északkeleti országrész kivételével szinte minden tájegységben megtalálható. A közelmúltban bukkantak rá első ízben Ausztriában és Csehországban is.

Szerző: Puskás Gellért

Grafikák: Szőke Viktória

VÁLTOZÁS! – Jegyárak:

Az A rovarok világa – Fedezd fel a természet csodáit! tagjai, a meghívott vendégek és a versenyekre nevezettek részére a részvétel ingyenes.

MRT tagsággal, nevezéssel vagy meghívóval nem rendelkező látogatóink múzeumi belépő megvételével látogathatják a rendezvényt.

A múzeum jegyárairól ezen az oldalon tájékozódhatnak: http://www.nhmus.hu/hu/informaciok/belepodijak

Délelőtt egy ismeretterjesztő, délután pedig egy szakmai hangvételű előadásblokkot tervezünk, a kettő között pedig sor kerül a rendezvény keretében meghirdetett pályázatok eredményhirdetésére.

Az előadásokkal párhuzamosan a múzeum kupolacsarnokában a versenyek pályamunkáiból készült kiállítás is látható lesz majd.

A helyszínen személyesen is lehet szavazni a 2023-as Év Rovarára.

Részletek az esemény lapján: XLIII. Magyar Rovarászati Nap

 Írta: Dr. Kóbor Péter (ELKH ATK Növényvédelmi Intézet, Állattani Osztály)

Címfotó: Fráter Szabolcs, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0

A 2022. Év Rovara közönségszavazásának jelöltjei a hazai rovarfauna óriásai közül kerültek ki. E rovarok rokonsági körük és hazánk rovarvilágának legnagyobb képviselői, közülük kettő nemcsak termetében, de nevében is „óriás”: az óriás tőrösdarázs [Megascolia maculata (Drury, 1773)], Európa legnagyobb hártyásszárnyúja; az óriás énekeskabóca [Tibicina haematodes (Scopoli, 1763)] a legnagyobb közép-európai kabócafaj; és a fűrészlábú szöcske [Saga pedo (Pallas, 1771)] mely hazánk és Közép-Európa legnagyobb egyenesszárnyúja és akár 11,5 cm testhosszával, leghosszabb testű rovara.

Tekintélyes megjelenésükön túl mindhárom faj biológiájában megfigyelhetők olyan jellegzetességek, melyek miatt kiemelt figyelmet érdemelnek. Erről bővebben a jelöltek bemutatkozójában olvashatunk: Év Rovara 2022 szavazás

A szavazás a Fővárosi Állat- és Növénykert Állatszeretet Fesztiválján vette kezdetét, majd a Magyar Természettudományi Múzeumban és a Savaria Múzeumban személyes voksolással, valamint A rovarok világa – Fedezd fel a természet csodáit! honlapján, online felületen folytatódott.

A szavazás fej fej mellett haladt, ám a vége felé fordulat következett be: a november 18-án közzétett részeredmények (1. ábra) az óriás tőrösdarázs győzelmét jelezték előre, azonban az ekkor még utolsó helyen szereplő óriás énekeskabóca a hajrában fordított és végül az első helyen végzett az összesített szavazatok alapján.

1. ábra A szavazás állása 2021 november 18-án (ÉV Rovara 2022 – Részeredmény – A rovarok világa – Fedezd fel a természet csodáit!)

Az óriás énekeskabóca 2017-ben már szerepelt a jelöltek közt, akkor a nagy szarvasbogár [Lucanus cervus (Linnaeus, 1758)] utasította maga mögé.

2. ábra Az Év Rovara szavazás végeredménye, 2021 december 6.

Az óriás énekeskabóca rendszertani besorolása

Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)

Osztály: Rovarok (Insecta)

Rendsorozat: Szipókás rovarok (Hemiptera)

Rend: Kabócaalakúak (Auchenorrhyncha)

Alrend: Énekeskabóca-alkatúak (Cicadomorpha Evans, 1946)

Család: Énekeskabóca-félék (Cicadidae Latreille, 1802)

Alcsalád: Tibicininae Distant, 1905

Nemzetség (tribus): Tibicinini Distant, 1905

Nem (genus): Tibicina Amyot, 1847

Faj: Tibicina haematodes (Scopoli, 1763)

Az óriás énekeskabóca rokonságának rövid jellemzése

Az énekeskabócák családja a szipókás rovarok rendsorozatának (Hemiptera) – mely a nem teljes átalakulással fejlődő rovarok legnagyobb és legváltozatosabb csoportja – kabócalakúak (Auchenrorrhycha) rendjébe tartoznak. Közelebbi rokonságukba tartoznak a poloskák, levélbolhák, levél- és pajzstetvek. A rend a szipókások második legnagyobb és legváltozatosabb csoportja: több, mint 40000 fajt foglal magába. Közös jellegzetességük, hogy a rendsorozatra jellemző, sajátos felépítésű, szúró-szívó szájszerv a fej tövén ered. A rend képviselői kivétel nélkül növényi nedveket szívogatnak.

Az énekeskabócák családjába tartozó fajok a kabócaalakúak rendjének legnagyobb termetű képviselői, egyes fajok testhossza (a zárt szárnyakkal) a 40 mm-t, szárnyfesztávolsága a 80 mm-t is meghaladhatja. Összetett szemeik jól fejlettek, kidomborodóak. A fejtetőn három pontszem található, melyeknek szerepe a fény- és mozgásérzékelésben van. Szárnyaik átlátszóak, erezetük megvastagodott, gyakran feltűnő színezetű. Első pár lábaik combjain töviseket viselnek, ezek száma és alakja határozóbélyeg egyes csoportok elkülönítésében.

Lárváik több éven keresztül fejlődnek fák gyökerei közt a talajban, gyakran több méteres mélységben. A talajlakó életmódhoz való alkalmazkodás leginkább szembetűnő alaktani jegye megvastagodott, fogazott, ásásra módosult első lábaik. A fejlődés végeztével az utolsó stádiumú lárvák kiássák magukat és a talajon vagy növényekre felmászva kifejlett rovarrá vedlenek. A lárvális fejlődés idejének tekintetében a csúcstartó az észak-amerikai fáraókabóca [Magicicada septemdecim (Linnaeus, 1758)], mely nevéhez híven tizenhét éven keresztül fejlődik, majd tömegesen rajzik (Amazing Cicada Life Cycle | Sir David Attenborough’s Life In the Undergrowth | BBC – YouTube).

A család neve a hímek hangadásra való képességéből ered. Ez a potroh első szelvényében található domború kitinlemez (dobhártya) „pattintgatásával” történik, amit a dobhártyához kapcsolódó, kifejezetten erre a célra specializált izmok végeznek (3. ábra). A keletkező hangot a hártya alatti dobüreg erősíti fel. Az így keltett hang gyakran erős, messzire elhallatszik.

3. ábra Az énekeskabócák hangadásának mechanizmusa (forrás: https://time.com/6047529/brood-x-cicada/ )

Az énekeskabócák változatossága és fajgazdagsága az Óvilág trópusi, szubtrópusi (Hátsó-India, Indonéz szigetvilág) területeken éri el maximumát, de egyes fajaik megtalálhatók a mérsékelt égöv melegebb élőhelyein is. A családba jelenlegi ismereteink szerint több, mint 2500 faj tartozik.

Az óriás énekeskabóca küllemének leírása; elkülönítése más, hazai énekeskabócáktól

Nagy termetű, zömök rovarok. Testhosszuk 38-44 mm, zárt szárnyakkal (fejcsúcstól a szárnyak végéig); szárnyak fesztávolsága 75-85 mm. Az utolsó stádiumú lárváik levedlett bőrei (exuviumok) 26-30 mm hosszúak. Alapszínük sötétbarna, a fejtetőn, az előtor háti részén és a lábakon narancssárgás, vöröses barna mintázat díszíti. Potrohszelvényeik hátulsó szegélyei, valamint az utolsó potrohszelvény (ivarszelvény) teljes egészében narancssárgás, vöröses barna színű. Szárnyainak erezete feltűnő narancssárgás-vöröses, de ritkán zöld is lehet. Első pár lábuk combjaik a hasi oldalán két-két, nagyméretű fogat viselnek.

4. ábra Óriás énekeskabóca [Tibicina haematodes (Scopoli, 1773)] (Csiby Mihály festménye; europeana.eu, CC BY-NC-ND 3.0 licenc)

Az óriás énekeskabócához leginkább hasonló hazai faj a mannakabóca (Cicada orni Linnaeus, 1758), melytől testmérete (a mannakabóca testhossza, zárt szárnyakkal: 35-37 mm; szárnyfesztávolsága: 68-73 mm), első szárnyainak kereszterei mentén található fekete foltok (lásd 5. ábra) és éneke különbözteti meg.

5. ábra Mannakabóca (Cicada orni) (commons.wikimedia.com, licenc: CC BY-SA 4.0)

Hazánkban e két faj mellett a Cicadetta montana (Scopoli, 1772) és Oligoglena tibialis (Panzer, 1789) énekeskabóca-fajok elterjedtek, melyek jelentősen kisebb méretűek (körülbelül 15-20 mm), illetve az első lábaik combjain három-három, apró fogat viselnek. Továbbá ismeretes Magyarországról adata a zümmögő énekeskabócának [Pagiphora annulata (Brullé, 1832)], melyet ugyancsak kisebb termete mellett jellegzetesen gyűrűzött potroháról ismerhetünk fel (vö. „annulata” (lat.)  – gyűrűzött).

6. ábra Zümmögő énekeskabóca [Pagiphora annulata (Brulé, 1832)] (fotó: Vas Zoltán és Orosz András, europeana.eu, CC BY-NC-ND 3.0 licenc)

Az óriás énekeskabóca elterjedése, életmódja, jelentősége

Az óriás énekeskabóca Európa déli részén mindenütt megtalálható az Ibériai-félsziget kivételével. Elterjedési területe nyugaton a Francia Riviéráig; északon Németország déli-középső részéig (Baden-Württemberg, Bajorország és Rajna-vidék-Pfalz szövetségi államok), Morvaország déli részéig, valamint a Kárpátok vonaláig; keleten Iránig terjed. Hazánkban tömegesen a Balatonfelvidéken és Budai-hegységben fordul elő. Meleg domb- és hegyvidéki, erdei élőhelyekhez kötődik, kedvelt tápnövényei a tűlevelűek.

A hímek énekét július-augusztus hónapokban hallhatjuk, olykor nagyobb „kórusokban”. Az kifejlett állatok néhány hetes életük során párosodnak, a nőstények tojást raknak, majd elpusztulnak. Az óriás énekeskabóca tojásait a faágak szövetének felső rétegeibe rakja. A kikelő fiatal lárvák a földre hullva beássák magukat mintegy 40 cm mélyen a talajba, ahol kezdetét veszi éveken át tartó fejlődésük. Ez egyes irodalmi adatok alapján három évig tart, de ez az adat bizonytalan és a fejlődés hossza valószínűleg nagyban függ a terület klimatikus viszonyaitól és rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől. Az utolsó lárvalak a felszínre bújva vedlik imágóvá. A hátrahagyott lárvabőrök segítségével, az első pár láb fogazottsága alapján a területen élő énekeskabóca-faj, így az óriás énekeskabóca, is azonosítható.

Az óriás énekeskabóca, mint nagytestű rovar táplálékforrása lehet rovarokat fogyasztó hüllőknek, madaraknak.

A kabócák és énekük I. – Kulturális vonatkozások

A kabócák éneke már a régi idők emberét is ámulatba ejtette. Platón Phaidrosz című művében Szokratész szerint a kabócák valamikor emberek voltak, akik múzsák csábításának engedve, addig táncoltak és énekeltek míg megfeledkeztek az evés és alvás szükségletéről, amibe belehaltak. A múzsák jutalmul az éhségtől és fáradtságtól mentes életet ajándékozták nekik, valamint az életen át tartó éneklés képességét – kabócák alakjában. A görög mitológiában az énekeskabócák a halhatatlanság és újjászületés szimbólumai voltak. Életük ciklikusságáról először Arisztotelész ír Az állatok története című munkájában.

A kabócák lárvái az ókori Hellászban és Rómában kedvelt csemegének számítottak, a vízben főtt kabócát pedig gyógyhatásúnak gondolták, hólyagbántalmak esetén.

A kabócák és énekük II.  – az „ének” tudománya

A bioakusztika az állatok által kibocsátott hangok tanulmányozásának tudománya, amely nemcsak a gerinces állatok (például kétéltűek, hüllők, madarak vagy emlősök), de a rovarok hangadását, hangérzékelését is tanulmányozza. A bioakusztikai módszerek alkalmasak egyedek és fajok észlelésére és populációk monitorozására.

Az énekeskabócák közös ismérve a hímek fejlett hangadása és ehhez kapcsolódóan a fejlett hangérzéskelés. A kabócák énekében az állatok szaporodásában van szerepe: a nőstények énekükről ismerik fel a faj hímjeit. Az ének hullámhossza és frekvenciája, valamint hang mintázatai fajra jellemzőek. Ezen hangok gyűjtése és hangminták elemzése alapján felmérhető egyes területek énekeskabóca-faunája, ahogy történt ez Romániában, Macedóniában vagy Bulgáriában. Továbbá, ezen módszerekkel elkülöníthetők egymástól olyan fajcsoportok fajai, melyek morfológiai bélyegek összehasonlítása alapján nehezen határozhatók. Erre jó példa a nálunk is honos Cicadetta montana és legszűkebb rokonsági köre (Cicadetta montana fajcsoport), mely hét alaktanilag nagyon hasonló, azonban énekében különböző fajból áll. A csoport hetedik faját 2007-ben, bioakusztikai módszerek segítségével írták le.

IRODALOMJEGYZÉK

Biedermann, R. és Niedringhaus, R. (2009): Biedermann, R., & Niedringhaus, R. (2004). Die Zikaden Deutschlands: Bestimmungstafeln für alle Arten. Wabv-Fründ., 410 pp.

Boulard M., 1995. Postures de cymbalisation, cymbalisations et cartes d’identité acoustique des cigales. 1.- Généralités et espèces méditerranéenes (Homoptera Cicadoidea). EPHE Biol. Evol. Insectes 7/8: 1-72.

Dalby, A. (2003). Food in the Ancient World from A to Z. Psychology Press, Hove, 432 pp.

Ferrari, G. (1987): Listening to the Cicadas: A Study of Plato’s Phaedrus (Cambridge Classical Studies). Cambridge University Press, Cambridge, doi:10.1017/CBO9780511659201

Gogala, M., Trilar, T., & Krpac, V. T. (2005). Fauna of singing cicadas (Auchenorrhyncha: Cicadoidea) of Macedonia-a bioacoustic survey. Acta entomologica slovenica, 13(2), 103.

Kóbor, P. (2021): Lepkék, bogarak és más ízeltlábúak. Szalay Könyviadó, Kisújszállás, 64 pp.

Malenovský I. (2016): Rozšíření a biologie cikády viničné (Tibicina haematodes) v České republice. Ústav botaniky a zoologie, Přírodovědecká fakulta, Masarykova univerzita, Brno, http://botzool.sci.muni.cz/cikada-vinicna

Mcloughlin M.P., Stewart R. és McElligott A.G. (2019): Automated bioacoustics: methods in ecology and conservation and their potential for animal welfare monitoringJ. R. Soc. Interface.162019022520190225

Merkl, O. és Dedák, D. (szerk.) (2020): Tíz év rovarai. A rovarok világa – Fedezd fel a természet csodáit!, , 104 pp.

Móczár, L. (1990): Rovarkalauz. Gondolat Kiadó, , 260 pp.

Sanborn, A. (2013). Catalogue of the Cicadoidea (Hemiptera: Auchenorrhyncha). Elsevier, 1002 pp.

Schedl, W. (2000). Taxonomie, Biologie und verbreitung der singzikaden Mitteleuropas (insecta: Homoptera: Cicadidae et Tibicinidae). Berichte-Naturwissenschaftlich Medizinischen Vereins in Innsbruck, 87, 257-272.

Sueur, J., & Puissant, S. (2007). Similar look but different song: a new Cicadetta species in the montana complex (Insecta, Hemiptera, Cicadidae). Zootaxa, 1442(1), 55-68.

Trilar, T., Gogala, M., & Popa, V. (2006). Contribution to the knowledge of the singing cicadas (Auchenorrhyncha: Cicadoidea) of Romania. Acta entomologica slovenica, 14(2), 175.

Trilar T., Gjonov I. és Gogala M. (2020) Checklist and provisional atlas of singing cicadas (Hemiptera: Cicadidae) of Bulgaria, based on bioacoustics. Biodiversity Data Journal 8: e54424. https://doi.org/10.3897/BDJ.8.e54424

Turista Magazin: „Itthon is sokfelé hallhatjuk a kabócák énekét” (Itthon is sokfelé hallhatjuk a kabócák énekét (turistamagazin.hu); hozzáférés: 2021. 12. 14.)

Varga Z., Rózsa L., Papp L. és Peregovits L. (szerk.) (2021): Zootaxonómai – Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., , 449 pp.

Vásárhelyi T. és Csiby M. (1983): Kabócák, bodobácsok. Móra Ferenc Könyvkiadó, , 63 pp.

Szavazás

A verseny nagyon szoros, amint azt az alábbi ábra is mutatja. Még bármelyik faj nyerhet!