Írta: Dr. Kóbor Péter (ELKH ATK Növényvédelmi Intézet, Állattani Osztály)

Címfotó: Fráter Szabolcs, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0

A 2022. Év Rovara közönségszavazásának jelöltjei a hazai rovarfauna óriásai közül kerültek ki. E rovarok rokonsági körük és hazánk rovarvilágának legnagyobb képviselői, közülük kettő nemcsak termetében, de nevében is „óriás”: az óriás tőrösdarázs [Megascolia maculata (Drury, 1773)], Európa legnagyobb hártyásszárnyúja; az óriás énekeskabóca [Tibicina haematodes (Scopoli, 1763)] a legnagyobb közép-európai kabócafaj; és a fűrészlábú szöcske [Saga pedo (Pallas, 1771)] mely hazánk és Közép-Európa legnagyobb egyenesszárnyúja és akár 11,5 cm testhosszával, leghosszabb testű rovara.

Tekintélyes megjelenésükön túl mindhárom faj biológiájában megfigyelhetők olyan jellegzetességek, melyek miatt kiemelt figyelmet érdemelnek. Erről bővebben a jelöltek bemutatkozójában olvashatunk: Év Rovara 2022 szavazás

A szavazás a Fővárosi Állat- és Növénykert Állatszeretet Fesztiválján vette kezdetét, majd a Magyar Természettudományi Múzeumban és a Savaria Múzeumban személyes voksolással, valamint A rovarok világa – Fedezd fel a természet csodáit! honlapján, online felületen folytatódott.

A szavazás fej fej mellett haladt, ám a vége felé fordulat következett be: a november 18-án közzétett részeredmények (1. ábra) az óriás tőrösdarázs győzelmét jelezték előre, azonban az ekkor még utolsó helyen szereplő óriás énekeskabóca a hajrában fordított és végül az első helyen végzett az összesített szavazatok alapján.

1. ábra A szavazás állása 2021 november 18-án (ÉV Rovara 2022 – Részeredmény – A rovarok világa – Fedezd fel a természet csodáit!)

Az óriás énekeskabóca 2017-ben már szerepelt a jelöltek közt, akkor a nagy szarvasbogár [Lucanus cervus (Linnaeus, 1758)] utasította maga mögé.

2. ábra Az Év Rovara szavazás végeredménye, 2021 december 6.

Az óriás énekeskabóca rendszertani besorolása

Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)

Osztály: Rovarok (Insecta)

Rendsorozat: Szipókás rovarok (Hemiptera)

Rend: Kabócaalakúak (Auchenorrhyncha)

Alrend: Énekeskabóca-alkatúak (Cicadomorpha Evans, 1946)

Család: Énekeskabóca-félék (Cicadidae Latreille, 1802)

Alcsalád: Tibicininae Distant, 1905

Nemzetség (tribus): Tibicinini Distant, 1905

Nem (genus): Tibicina Amyot, 1847

Faj: Tibicina haematodes (Scopoli, 1763)

Az óriás énekeskabóca rokonságának rövid jellemzése

Az énekeskabócák családja a szipókás rovarok rendsorozatának (Hemiptera) – mely a nem teljes átalakulással fejlődő rovarok legnagyobb és legváltozatosabb csoportja – kabócalakúak (Auchenrorrhycha) rendjébe tartoznak. Közelebbi rokonságukba tartoznak a poloskák, levélbolhák, levél- és pajzstetvek. A rend a szipókások második legnagyobb és legváltozatosabb csoportja: több, mint 40000 fajt foglal magába. Közös jellegzetességük, hogy a rendsorozatra jellemző, sajátos felépítésű, szúró-szívó szájszerv a fej tövén ered. A rend képviselői kivétel nélkül növényi nedveket szívogatnak.

Az énekeskabócák családjába tartozó fajok a kabócaalakúak rendjének legnagyobb termetű képviselői, egyes fajok testhossza (a zárt szárnyakkal) a 40 mm-t, szárnyfesztávolsága a 80 mm-t is meghaladhatja. Összetett szemeik jól fejlettek, kidomborodóak. A fejtetőn három pontszem található, melyeknek szerepe a fény- és mozgásérzékelésben van. Szárnyaik átlátszóak, erezetük megvastagodott, gyakran feltűnő színezetű. Első pár lábaik combjain töviseket viselnek, ezek száma és alakja határozóbélyeg egyes csoportok elkülönítésében.

Lárváik több éven keresztül fejlődnek fák gyökerei közt a talajban, gyakran több méteres mélységben. A talajlakó életmódhoz való alkalmazkodás leginkább szembetűnő alaktani jegye megvastagodott, fogazott, ásásra módosult első lábaik. A fejlődés végeztével az utolsó stádiumú lárvák kiássák magukat és a talajon vagy növényekre felmászva kifejlett rovarrá vedlenek. A lárvális fejlődés idejének tekintetében a csúcstartó az észak-amerikai fáraókabóca [Magicicada septemdecim (Linnaeus, 1758)], mely nevéhez híven tizenhét éven keresztül fejlődik, majd tömegesen rajzik (Amazing Cicada Life Cycle | Sir David Attenborough’s Life In the Undergrowth | BBC – YouTube).

A család neve a hímek hangadásra való képességéből ered. Ez a potroh első szelvényében található domború kitinlemez (dobhártya) „pattintgatásával” történik, amit a dobhártyához kapcsolódó, kifejezetten erre a célra specializált izmok végeznek (3. ábra). A keletkező hangot a hártya alatti dobüreg erősíti fel. Az így keltett hang gyakran erős, messzire elhallatszik.

3. ábra Az énekeskabócák hangadásának mechanizmusa (forrás: https://time.com/6047529/brood-x-cicada/ )

Az énekeskabócák változatossága és fajgazdagsága az Óvilág trópusi, szubtrópusi (Hátsó-India, Indonéz szigetvilág) területeken éri el maximumát, de egyes fajaik megtalálhatók a mérsékelt égöv melegebb élőhelyein is. A családba jelenlegi ismereteink szerint több, mint 2500 faj tartozik.

Az óriás énekeskabóca küllemének leírása; elkülönítése más, hazai énekeskabócáktól

Nagy termetű, zömök rovarok. Testhosszuk 38-44 mm, zárt szárnyakkal (fejcsúcstól a szárnyak végéig); szárnyak fesztávolsága 75-85 mm. Az utolsó stádiumú lárváik levedlett bőrei (exuviumok) 26-30 mm hosszúak. Alapszínük sötétbarna, a fejtetőn, az előtor háti részén és a lábakon narancssárgás, vöröses barna mintázat díszíti. Potrohszelvényeik hátulsó szegélyei, valamint az utolsó potrohszelvény (ivarszelvény) teljes egészében narancssárgás, vöröses barna színű. Szárnyainak erezete feltűnő narancssárgás-vöröses, de ritkán zöld is lehet. Első pár lábuk combjaik a hasi oldalán két-két, nagyméretű fogat viselnek.

4. ábra Óriás énekeskabóca [Tibicina haematodes (Scopoli, 1773)] (Csiby Mihály festménye; europeana.eu, CC BY-NC-ND 3.0 licenc)

Az óriás énekeskabócához leginkább hasonló hazai faj a mannakabóca (Cicada orni Linnaeus, 1758), melytől testmérete (a mannakabóca testhossza, zárt szárnyakkal: 35-37 mm; szárnyfesztávolsága: 68-73 mm), első szárnyainak kereszterei mentén található fekete foltok (lásd 5. ábra) és éneke különbözteti meg.

5. ábra Mannakabóca (Cicada orni) (commons.wikimedia.com, licenc: CC BY-SA 4.0)

Hazánkban e két faj mellett a Cicadetta montana (Scopoli, 1772) és Oligoglena tibialis (Panzer, 1789) énekeskabóca-fajok elterjedtek, melyek jelentősen kisebb méretűek (körülbelül 15-20 mm), illetve az első lábaik combjain három-három, apró fogat viselnek. Továbbá ismeretes Magyarországról adata a zümmögő énekeskabócának [Pagiphora annulata (Brullé, 1832)], melyet ugyancsak kisebb termete mellett jellegzetesen gyűrűzött potroháról ismerhetünk fel (vö. „annulata” (lat.)  – gyűrűzött).

6. ábra Zümmögő énekeskabóca [Pagiphora annulata (Brulé, 1832)] (fotó: Vas Zoltán és Orosz András, europeana.eu, CC BY-NC-ND 3.0 licenc)

Az óriás énekeskabóca elterjedése, életmódja, jelentősége

Az óriás énekeskabóca Európa déli részén mindenütt megtalálható az Ibériai-félsziget kivételével. Elterjedési területe nyugaton a Francia Riviéráig; északon Németország déli-középső részéig (Baden-Württemberg, Bajorország és Rajna-vidék-Pfalz szövetségi államok), Morvaország déli részéig, valamint a Kárpátok vonaláig; keleten Iránig terjed. Hazánkban tömegesen a Balatonfelvidéken és Budai-hegységben fordul elő. Meleg domb- és hegyvidéki, erdei élőhelyekhez kötődik, kedvelt tápnövényei a tűlevelűek.

A hímek énekét július-augusztus hónapokban hallhatjuk, olykor nagyobb „kórusokban”. Az kifejlett állatok néhány hetes életük során párosodnak, a nőstények tojást raknak, majd elpusztulnak. Az óriás énekeskabóca tojásait a faágak szövetének felső rétegeibe rakja. A kikelő fiatal lárvák a földre hullva beássák magukat mintegy 40 cm mélyen a talajba, ahol kezdetét veszi éveken át tartó fejlődésük. Ez egyes irodalmi adatok alapján három évig tart, de ez az adat bizonytalan és a fejlődés hossza valószínűleg nagyban függ a terület klimatikus viszonyaitól és rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől. Az utolsó lárvalak a felszínre bújva vedlik imágóvá. A hátrahagyott lárvabőrök segítségével, az első pár láb fogazottsága alapján a területen élő énekeskabóca-faj, így az óriás énekeskabóca, is azonosítható.

Az óriás énekeskabóca, mint nagytestű rovar táplálékforrása lehet rovarokat fogyasztó hüllőknek, madaraknak.

A kabócák és énekük I. – Kulturális vonatkozások

A kabócák éneke már a régi idők emberét is ámulatba ejtette. Platón Phaidrosz című művében Szokratész szerint a kabócák valamikor emberek voltak, akik múzsák csábításának engedve, addig táncoltak és énekeltek míg megfeledkeztek az evés és alvás szükségletéről, amibe belehaltak. A múzsák jutalmul az éhségtől és fáradtságtól mentes életet ajándékozták nekik, valamint az életen át tartó éneklés képességét – kabócák alakjában. A görög mitológiában az énekeskabócák a halhatatlanság és újjászületés szimbólumai voltak. Életük ciklikusságáról először Arisztotelész ír Az állatok története című munkájában.

A kabócák lárvái az ókori Hellászban és Rómában kedvelt csemegének számítottak, a vízben főtt kabócát pedig gyógyhatásúnak gondolták, hólyagbántalmak esetén.

A kabócák és énekük II.  – az „ének” tudománya

A bioakusztika az állatok által kibocsátott hangok tanulmányozásának tudománya, amely nemcsak a gerinces állatok (például kétéltűek, hüllők, madarak vagy emlősök), de a rovarok hangadását, hangérzékelését is tanulmányozza. A bioakusztikai módszerek alkalmasak egyedek és fajok észlelésére és populációk monitorozására.

Az énekeskabócák közös ismérve a hímek fejlett hangadása és ehhez kapcsolódóan a fejlett hangérzéskelés. A kabócák énekében az állatok szaporodásában van szerepe: a nőstények énekükről ismerik fel a faj hímjeit. Az ének hullámhossza és frekvenciája, valamint hang mintázatai fajra jellemzőek. Ezen hangok gyűjtése és hangminták elemzése alapján felmérhető egyes területek énekeskabóca-faunája, ahogy történt ez Romániában, Macedóniában vagy Bulgáriában. Továbbá, ezen módszerekkel elkülöníthetők egymástól olyan fajcsoportok fajai, melyek morfológiai bélyegek összehasonlítása alapján nehezen határozhatók. Erre jó példa a nálunk is honos Cicadetta montana és legszűkebb rokonsági köre (Cicadetta montana fajcsoport), mely hét alaktanilag nagyon hasonló, azonban énekében különböző fajból áll. A csoport hetedik faját 2007-ben, bioakusztikai módszerek segítségével írták le.

IRODALOMJEGYZÉK

Biedermann, R. és Niedringhaus, R. (2009): Biedermann, R., & Niedringhaus, R. (2004). Die Zikaden Deutschlands: Bestimmungstafeln für alle Arten. Wabv-Fründ., 410 pp.

Boulard M., 1995. Postures de cymbalisation, cymbalisations et cartes d’identité acoustique des cigales. 1.- Généralités et espèces méditerranéenes (Homoptera Cicadoidea). EPHE Biol. Evol. Insectes 7/8: 1-72.

Dalby, A. (2003). Food in the Ancient World from A to Z. Psychology Press, Hove, 432 pp.

Ferrari, G. (1987): Listening to the Cicadas: A Study of Plato’s Phaedrus (Cambridge Classical Studies). Cambridge University Press, Cambridge, doi:10.1017/CBO9780511659201

Gogala, M., Trilar, T., & Krpac, V. T. (2005). Fauna of singing cicadas (Auchenorrhyncha: Cicadoidea) of Macedonia-a bioacoustic survey. Acta entomologica slovenica, 13(2), 103.

Kóbor, P. (2021): Lepkék, bogarak és más ízeltlábúak. Szalay Könyviadó, Kisújszállás, 64 pp.

Malenovský I. (2016): Rozšíření a biologie cikády viničné (Tibicina haematodes) v České republice. Ústav botaniky a zoologie, Přírodovědecká fakulta, Masarykova univerzita, Brno, http://botzool.sci.muni.cz/cikada-vinicna

Mcloughlin M.P., Stewart R. és McElligott A.G. (2019): Automated bioacoustics: methods in ecology and conservation and their potential for animal welfare monitoringJ. R. Soc. Interface.162019022520190225

Merkl, O. és Dedák, D. (szerk.) (2020): Tíz év rovarai. A rovarok világa – Fedezd fel a természet csodáit!, , 104 pp.

Móczár, L. (1990): Rovarkalauz. Gondolat Kiadó, , 260 pp.

Sanborn, A. (2013). Catalogue of the Cicadoidea (Hemiptera: Auchenorrhyncha). Elsevier, 1002 pp.

Schedl, W. (2000). Taxonomie, Biologie und verbreitung der singzikaden Mitteleuropas (insecta: Homoptera: Cicadidae et Tibicinidae). Berichte-Naturwissenschaftlich Medizinischen Vereins in Innsbruck, 87, 257-272.

Sueur, J., & Puissant, S. (2007). Similar look but different song: a new Cicadetta species in the montana complex (Insecta, Hemiptera, Cicadidae). Zootaxa, 1442(1), 55-68.

Trilar, T., Gogala, M., & Popa, V. (2006). Contribution to the knowledge of the singing cicadas (Auchenorrhyncha: Cicadoidea) of Romania. Acta entomologica slovenica, 14(2), 175.

Trilar T., Gjonov I. és Gogala M. (2020) Checklist and provisional atlas of singing cicadas (Hemiptera: Cicadidae) of Bulgaria, based on bioacoustics. Biodiversity Data Journal 8: e54424. https://doi.org/10.3897/BDJ.8.e54424

Turista Magazin: „Itthon is sokfelé hallhatjuk a kabócák énekét” (Itthon is sokfelé hallhatjuk a kabócák énekét (turistamagazin.hu); hozzáférés: 2021. 12. 14.)

Varga Z., Rózsa L., Papp L. és Peregovits L. (szerk.) (2021): Zootaxonómai – Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., , 449 pp.

Vásárhelyi T. és Csiby M. (1983): Kabócák, bodobácsok. Móra Ferenc Könyvkiadó, , 63 pp.

Dr. Vojnits 1965-ben érkezett a múzeumba, ahol Dr. Kovács Lajos mellett, mint a Növényvédelmi Kutatóintézet biológusaként tevékenykedett. 1972-től muzeológusi munkakörbe került, majd lett a lepkegyűjtemény vezetője. Az Araszkafélék (Geometridae) szakértőjeként fontos tanulmányai jelentek meg, de neve elsősorban az Eupitheciini tribusz világspecialistájaként vált ismertté. Behatóan foglalkozott a lepkemigrációval, hazánk nemzeti parkjainak faunafeltárásában vállalt szerepet, emellett a tudományos ismeretek népszerűsítéséhez is hozzájárult.

Külföldi tanulmányutakon és számos expedíción vett részt, 1986-ban megszervezte az európai lepkészek konferenciáját is en, nagy sikerrel. 1994-ben távozott a múzeumból. Ez után számos könyve, fényképalbuma és úti beszámolója jelent meg, amelyekben nagyszerűen dokumentálta a Földkerekség élővilágának változatosságát, és rámutatott a modern ember tevékenységéből fakadó veszélyekre.

Élete utolsó évtizedében visszatért a lepkegyűjteménybe, és önkéntesként dolgozott. Szeretett Börzsöny-hegysége lepkevilágának a monográfiáját készítette elő. A nagy mű bemutatóját nem érhette meg.

összeállította: Bálint Zsolt, Katona Gergely és Tóth Balázs

Elment a “bogaras ember”. In memoriam Merkl Ottó

Írta: Tóth Balázs (Magyar Természettudományi Múzeum, Lepkegyűjtemény)

A 2021. év rovarát – a COVID-19 járvány okozta sajátos körülmények miatt – nem tudjuk bemutatni a A rovarok világa – Fedezd fel a természet csodáit! előadóülésén, de bízunk benne, hogy ez a poszt sok hasznos tudnivalót nyújt a nyertesről.

A szavazáson a legtöbb jelölést kapott faj, és így a 2021. év rovara a kacsafarkú szender.

Másodszor lett lepke az év rovara, és először választottak olyan fajt, amely nem a pillangó-alakúak rokonsági körébe tartozik.

Kacsafarkú szender, ha leszáll
(fotó: Kalotás Zsolt)

A 2021. év rovarát három olyan faj közül lehetett szavazással kiválasztani, amelyek „nem azok, mint aminek látszanak”, vagyis másféle állatra hasonlítanak. Ez a hasonlóság lehet utánzás eredménye, mint a darazsakra emlékeztető ékfoltos zengőlégynél (Episyrphus balteatus). Ugyanakkor lehet a konvergens evolúció műve is, amikor egymástól rendszertani szempontból nagyon távol álló fajok hasonló környezeti feltételekhez hasonló módon alkalmazkodtak, és ez hasonló külalakot eredményezett. Másik két jelöltünk, a kissé lepkeszerű keleti rablópille (Libelloides macaronius), és a szavazás győztese, a kolibrihez hasonló kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) esetében ez az utóbbi jelenség figyelhető meg.

A szavazás végeredménye az alábbi ábrákon látható.

A 2021-es jelöltekre adott szavazatok száma (összesen 5829)
(illusztráció: Szőke Viktória)

A szavazatok folyamatosan érkeztek, de időről időre egy-egy közösségi médiában való megosztás vagy ismeretterjesztő, a szavazásra buzdító online cikk megjelenése lendített a szavazókedven. Az alábbi ábrán ezt mutatjuk be.

A  szavazatok számának alakulása 2020. október 8-tól december 6-ig
(illusztráció: Szőke Viktória)

A kacsafarkú szender rendszertani besorolása

Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Lepkék (Lepidoptera)
Alrend: Valódi lepkék (Glossata)
Családsorozat: Selyemlepkeszerűek (Bombycoidea)
Család: Szenderfélék (Sphingidae)
Alcsalád: Macroglossinae
Nemzetség (tribusz): Macroglossini
Nem (genusz): Macroglossum
Faj: Macroglossum stellatarum (Linnaeus, 1758)

A kacsafarkú szender nevének eredete

A faj magyar nevében különösnek hangozhat a „szender” szó. Ezt Frivaldszky Imre, a 19. század híres természettudósa alkalmazta először a lepkék egyik családjára, melyet másképpen „zúgólepkéknek” neveztek. Frivaldszky a nyelvújítóktól megihletve nagyon sok rovarnevet alkotott, melyek többsége azonban nem ment át a köztudatba (ám az ő alkotása pl. a „cincér” is). „Szender” szava utalhat arra, hogy ezeknek a lepkéknek legtöbb faja akkor kezd repülni, amikor a természet elcsöndesedik, elszenderedik. Ám onnan is eredhet, hogy fajaik többsége nappal szendereg, és ilyenkor nehéz felébreszteni. Frivaldszky az itt tárgyalt fajt „kacsafarkú pödörnyének” keresztelte el; a „pödörnye” nevet a Macroglossini tribusz fajaira alkalmazta – nála tehát ezek nem csupán „szenderek”, mert nem(csak) este repülnek.

A folyófűszender (Agrius convolvuli) nappal mélyen alszik
(fotó: Tóth Balázs)

A kacsafarkú szender magyar nevének első tagja (faji jelzője) a potrohvég jellegzetes alakjára utal.

A lepke tudományos neve Macroglossum stellatarum. A név első tagja az ógörög μακρός (makrósz = hosszú) és γλωσσα (glóssza = nyelv) szavakból áll össze, míg a második tag a hernyó tápnövényeit magában foglaló család régi nevére (Stellatae = csillagszerűek) utal.

A Sphingidae, vagyis a lepkecsalád tudományos neve onnan ered, hogy a szenderhernyók jellegzetes pihenő testhelyzete kis szfinxre emlékeztette a névadót.

Mint egy kis szfinx: a fagyalszender (Sphinx ligustri) hernyója
(fotó: Harald Süpfle, forrás: Wikimédia Commons)

A kacsafarkú szender nevei más nyelveken

Angol: hummingbird hawk-moth
Francia: Moro-sphinx, Sphinx du caille-lai
Spanyol: Cola de paloma
Olasz: Sfinge colibri
Német: Taubenschwänzchen
Cseh: Dlouhozobka svízelová
Lengyel: Fruczak gołąbek
Norvég: Dagsvermer
Orosz: Бражник-языкан (brázsnyik-jazükan)
Koreai: 꼬리박각시 (kkoribággáksi)

Ezek a nevek utalhatnak a viselkedésére (angol, olasz), nappali életmódjára (norvég), jellegzetes szájszervére (cseh, orosz), a potrohvégére (koreai) – melyet egyes népek a galambéhoz hasonlítanak (spanyol, német, lengyel) – vagy a hernyó tápnövényére (francia).

A kacsafarkú szender elterjedése

Állandó populációi Eurázsia szubtrópusi területein a Földközi-tenger medencéjétől egészen Japánig megtalálhatók, de Észak-Afrikában is honos. Vándorlepke; vonuló egyedei eljutnak az Északi-sarkkörig (Izlandot is beleértve), déli irányban pedig akár Dél-Indiáig és Malajziáig. Észlelték még a Kongói Köztársaságban és az Amerikai Egyesült Államokban is, ám ezek az adatok behurcolt példányoktól származnak, ottani tenyészéséről nem tudunk.

Magyarországon sokáig csak vándorlepkeként tartottuk számon, ám az utóbbi egy-két évtizedben már áttelelő példányait is megfigyelték, így a felmelegedés folytatódásával lassan faunánk állandó tagjává válik.

A kacsafarkú szender elterjedése a Földön. A zöld színű területeken egész évben tenyészik, a kék színnel jelölt tájakra vándorol
(forrás: Wikipédia, módosítva)

A kacsafarkú szender külalakja

A szenderfélék (Sphingidae) családjának jellegzetes bélyegei a kacsafarkú szenderen is jól felismerhetők: csápja vastag, a csúcsa felé enyhén szélesedő, majd hirtelen elkeskenyedik; szeme nagy; teste erőteljes, áramvonalas; elülső szárnya keskeny, nyújtott, a szárnycsúcs hegyes, a szöglet enyhén kihúzott; hátulsó szárnya jóval kisebb az elülsőnél.

A kacsafarkú szender hímje és nősténye egyforma kinézetű. Szárnyfesztávolsága 40–50 mm, így a hazai szenderek között viszonylag kicsinek számít. Pödörnyelve olyan hosszú, mint a teste (nagyjából 3 cm). Amikor épp nem táplálkozik, akkor spirál alakban felcsavarja. Feje, tora, potrohának elülső fele felül egyszínű barnásszürke, alul piszkosfehér. A potroh hátulsó felén kétoldalt fekete-fehér pikkelypamacsok vannak, az utolsó potrohszelvény egyetlen széles sötétszürke pamacsot hordoz. E pikkelycsomók miatt a potroh szögletesnek, a vége egyenesen lemetszettnek látszik. Az első pamacspár mellett egy-egy pár fehéres és fekete folt látható. A teste hát-hasi irányban enyhén lapított; sűrű, lesimuló pikkelybunda fedi; a lapítottság a potrohvég felé nő.

A kacsafarkú szender felül- (fent) és alulnézete (lent). Lépték: 1 cm
(fotó: Tóth Balázs)

Elülső szárnyának alapszíne felül a toréval egyező; keresztvonalai keskenyek; a belső keresztvonal teljes hossza és a külső keresztvonal felső L-alakú szakasza koromfekete; a többi keresztvonal elmosódott; a sejtvégi folt vagy hiányzik, vagy apró, fekete. Hátulsó szárnyának felszíne fakó narancssárga vagy világos sárgásbarna; tövén sötétszürke folt látható; külső szegélye mentén a szöglet felé keskenyedő gesztenyebarna sáv húzódik. Mindegyik szárny fonákja fakó rozsdavörös alapszínű, egy-két erősen elmosódott keresztvonallal; az alapszín a külső szegélynél szürkésbarnába megy át.

A kacsafarkú szender rokonsága, hasonló fajok

A szenderek családjának kereken húsz faját figyelték meg eddig Magyarországon. Többségük este, éjjel vagy hajnalban aktív. A családban magas a vándorló fajok aránya, melyek közül talán legismertebb a halálfejes szender (Acherontia atropos). A nappal repülő fajok száma három: a kacsafarkú szender mellett két ritka, védett, poszméhet utánzó fajjal találkozhatunk napsütéses időben, ha szerencsénk van. Ezek azonban kisebbek, mint a kacsafarkú szender; testük olajzöld alapszínű; szárnyaik pedig átlátszóak, nagyrészt pikkelytelenek. (Vándorlás közben más szenderfajokat is lehet látni nappal.) Az éjszakai fajok közül csak a védett törpeszender (Proserpinus proserpina) hasonlít rá valamelyest, ám annak elülső szárnyai csipkés szegélyűek, általában zöldes árnyalatúak, széles keresztsávokkal, hátulsó szárnyai pedig aranysárgák, széles fekete szegéllyel.

Halálfejes szender (Acherontia atropos)
(fotó: Kalotás Zsolt)

A poszméhet utánzó pöszörszender (Hemaris tityus) a kacsafarkú szenderhez hasonlóan nappal repül
(fotó: Gergely Péter)

Pöszörszender (Hemaris tityus). Lépték: 1 cm
(fotó: Tóth Balázs)

Dongószender (Hemaris fuciformis), a harmadik és legritkább nappal repülő szenderfajunk
(fotó: Kalotás Zsolt)

Törpeszender (Proserinus proserpina), a kacsafarkú szenderre talán legjobban hasonlító hazai faj. Lépték: 1 cm
(fotó: Tóth Balázs)

A kacsafarkú szender közeli rokonai az Óvilág főleg trópusi vidékein honosak Afrikától Ausztráliáig, ebben az égövben a Macroglossum genusznak kb. 80 faja ismert. Meglehetősen egyöntetű csoport; a fajok hasonló méretűek és alakúak, szárnyaik barnás-szürkés alapszínűek, a hátulsón kisebb-nagyobb sárga mezővel. Eurázsia nyugati felében viszont közülük csak a mi kacsafarkú szenderünk él.

A kacsafarkú szender rokonai: a Macroglossum genuszba tartozó néhány kelet-ázsiai faj. Lépték: 1 cm
(fotó: Tóth Balázs)

A kacsafarkú szender életmódja

Már említettük, hogy ez a lepke nappal repül – de nem kizárólag: bármely napszakban aktív lehet, sőt néha a lepkészek kivilágított lepedőjét is meglátogatja. Ám valóban nappal lehet a legnagyobb eséllyel találkozni vele. Az időjárással kapcsolatban sem nagyon válogatós, akár csendes esőben is szárnyra kel.

Gyorsan, cikázva repül, sőt képes egy helyben lebegni, vagy akár hátrafelé repülni. Ezek a helyváltoztatások csak úgy hajthatók végre, ha közben a lepke folyamatosan érzékeli saját helyzetét, repülési irányát. Ebben legfőképpen a csápja segíti, amelyen elmozdulást érzékelő szőrök helyezkednek el. Ezek az érzékszőrök nyújtanak információt a gyors elmozdulásokról, míg a lassabb mozgásoknál látására támaszkodik. A merész manőverek során hátulsó szárnyai és potrohpamacsai kormányfelületként működnek. Szárnyaival 85-öt csap másodpercenként; ezt szemünk már nem képes követni, szárnyait elmosódva látjuk – viszont jól hallható zümmögő hangot kelt. Egész alkata a gyors repüléshez és a hirtelen irányváltásokhoz idomult: emiatt keskenyek a szárnyai, áramvonalas a teste és vannak potrohpamacsai.

Táplálkozó kacsafarkú szender. Hosszú pödörnyelve jól látható
(fotó: Kalotás Zsolt)

Virágok nektárjával táplálkozik, ilyenkor viszont a legtöbb lepkével ellentétben nem száll le, hanem lebegve szívja hosszú, kinyújtott pödörnyelvével a nektárt. Egyes kutatások szerint a fajnak figyelemreméltó a memóriája, mert ugyanaz az egyed több napon át rendszeresen visszatérhet ugyanahhoz a virágágyáshoz, nagyjából ugyanabban az időpontban. A lepke repülési módja sok energiát igényel, ezért a bő nektárhozamú virágokat részesíti előnyben. Aszályos időben tócsák, tavak, folyók vizével olthatja szomját. Alkalmanként a nektáron kívül más édes, energiadús folyadékokat is megkóstolhat; Dél-Koreában figyeltem meg egy rokon faj egyedét, amint egy kóláspalack kupakjában összegyűlt üdítőcseppeket szívogatta – természetesen lebegés közben. (A kacsafarkú szender pödörnyelve rugalmas, de elég gyenge; senkit nem tud megszúrni vagy megsebezni vele.)

Mivel vándorlepke, az imágó hazánkban bárhol, akár még nagyvárosok közepén is felbukkanhat, ha az erkélyeken megtalálja kedvenc tölcséres virágait, pl. a petúniát (Petunia spp). Kertekben, ha virágzik a lángvirág (Phlox spp.), a levendula (Lavandula spp.), a lonc (Lonicera spp.), a nyáriorgona (Buddleia spp.) vagy a szarkaláb (Consolida spp.), előbb-utóbb biztosan megjelenik. De a virágokban gazdag természetes gyepekben, réteken is találkozhatunk vele.

A kacsafarkú szender életmenete

Hozzánk a Földközi-tenger mellékéről érkezik évről évre, már április elején megjöhetnek az első egyedek. Hamarosan párt választanak, ennek során mindkét ivarú lepke villámgyorsan fel-le repül sziklafalak, épületek fala mentén, de néha teljesen nyílt terepen is. A párosodás ritkán tart egy óránál tovább, az összekapcsolódott, kopuláló példányok képesek ilyen pozícióban repülni – a pillangóalakúak csoportján kívül elég ritka ez a képesség a lepkék között. A nőstény párzás után még táplálkozik, majd felkeresi a hernyó tápnövényét: leggyakrabban galaj- (Galium spp.), de müge- (Asperula spp.) és csillaghúrfajokat (Stellaria spp.) is, hogy petéit lerakhassa rájuk. Csak napsütötte növényre petézik, és még ilyenkor sem száll le. Alaposan átvizsgálja a növény minden hajtását, mielőtt egy-egy petét elhelyezne – és mivel egy nőstény akár 200-at is érlelhet, ez a folyamat hosszú ideig tart. A pete gömbölyded, halványzöld színű, fényes felszínű, átmérője 1 mm körüli.

A kacsafarkú szender petéje, ezúttal nem galajon
(fotó: Balogh Diána, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A kis hernyók gyorsan fejlődnek, éjjel-nappal táplálkoznak, nem rejtőznek el a növényen. Vastag, húsos testűek, mint a szenderhernyók általában. Az érett hernyók változatos színűek, de általában hamvaszöldek, kétoldalt a légzőnyílásaik felett egy-egy fehéres, azok alatt sárgás csík húzódik végig. A 8. potrohszelvényükön felfelé-hátrafelé meredő tüskeszerű nyúlvány látható, amely a szenderhernyók jellegzetessége. A kacsafarkú szender tüskéje általában kék, csúcsi harmada élénksárga; a két színt gyakran keskeny fekete gyűrű választja el. A hernyó teste oldalán futó fehéres csík a tüske tövénél ér véget. A test apró fehéres pöttyökkel sűrűn hintett; a tüskén fekete színű pettyek láthatók.

A kacsafarkú szender hernyója
(fotó: Balogh Diána, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

Bábozódásra érett, az átalakuláshoz helyet kereső hernyó
(fotó: Kárpáti Marcell, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A bábozódásra érett hernyó lilásbarnára színeződik, és a talajfelszín közelében, növényi törmelékek között, esetleg kő alatt keres magának bábozódóhelyet, akár nagyobb távolságra is a tápnövényétől. Az átlagember többnyire ilyenkor találkozik az utakon áthaladó hernyóval. A szenderekre jellemző laza szövedékben alakul át. A báb szürkés szalmaszínű, finom fekete márványozással, légzőnyílásai feketék. A fej alsó oldalán a pödörnyelv tokja magasra kiemelkedő bordát alkot.

Kacsafarkú szender bábja
(fotó: Kárpáti Marcell, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A már teljesen nálunk fejlődött első nemzedék lepkéi júniusban bújnak ki bábjukból, ezek utódaiból szeptemberre kelnek ki a második nemzedék imágói. Meleg években még gyorsabb az átalakulás, és harmadik generációjuk is lehet. Ám a bevándorlás egész tavasszal és nyáron folyamatos, ezért bármikor láthatunk kacsafarkú szendert.

Az őszi imágók egy része visszavándorol délre, más része pedig telelőhelyet keres magának; ilyenkor épületekbe vagy barlangokba húzódnak (a fagyot nem bírják). A hűvösebb idő beköszöntével megfigyelhető, amint az imágók barlangokat, sziklarepedéseket, üres épületeket, faodvakat vizsgálgatnak, telelőhelyet keresve. A pihenő lepke szárnyait a teste mellé zárja, de nem takarja be velük magát. Ilyenkor az élénk színű hátulsó szárny egyáltalán nem látszik, mert a rejtőszínű elülső szárny alatt van. Csápjait pedig úgy védi, hogy azokat szárnyai alá rejti. Ebben a helyzetben jól álcázza magát a sziklafalakon.

Alvó kacsafarkú szender
(fotó: Bauer Bea, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

Az európai szenderek között egyedülálló, de az összes lepkefaj között is ritkaság az imágó alakban történő telelés.

A sikeresen áttelelt lepkék márciusban ébrednek fel téli álmukból. A verőfényes napokon már a gyümölcsfák virágain táplálkoznak, hogy erőt gyűjtsenek a szaporodáshoz.

A kacsafarkú szender szerepe az életközösségekben

Több szenderfajjal együtt a mély torkú virágok beporzásában játszik fontos szerepet, ugyanis az ilyen felépítésű virágok pollenéhez és nektárjához csak kevés beporzó fér hozzá.

A lepke jól repül, ezért nehéz zsákmányul ejteni, de az ügyesebb madarak (pl. a gyurgyalag) olykor elkapják.

Hernyójának tápnövényei általánosan elterjedtek, gyakoriak, a kacsafarkú szender esetleges túlszaporodása esetén sem sérülne állományuk. Táplálékkörébe sem dísznövény, sem haszonnövény nem tartozik, így gazdasági kárt nem okoz.

Hernyójában parazitoid rovarok fejlődhetnek: a valódi fürkészek (Ichneumonidae) kettő, a gyilkosfürkészek (Braconidae) egy, valamint a fürkészlegyek (Tachinidae) két fajáról mutatták ki idáig, hogy ennek a szendernek a hernyójában élősködnek.

Mit tehetünk a kacsafarkú szenderért?

Ha kertünkbe vagy erkélyünkre szeretnénk csalogatni, ültessük az előbbiekben említett virágokat! Így nemcsak kacsafarkú szendert, hanem számos más érdekes rovart is vendégül láthatunk.

Viszont a ligetszépefélék közé tartozó, rózsaszínű virágú Oenothera speciosa fajt el kell kerülnünk, ugyanis a szender pödörnyelve beszorul e virág kelyhébe, és gyakran már nem tudja kiszabadítani – végül a lepke ott pusztulhat el! (A pödörnyelv felszíne gyűrűsen barázdált; ezekbe az árkocskákba akadnak be a virágkelyhet belülről sűrűn borító, befelé álló apró szőrök.) A növénynek ebből semmi haszna nincs – csak szerencsétlen egybeesés, ugyanis Észak-Amerikában őshonos, így természetes körülmények között sohasem találkozna kacsafarkú szenderrel.

A pompás ligetszépe (Oenothera speciosa) virága. Ha kacsafarkú szendert szeretnénk kertünkbe szoktatni, ezt a növényt NE ültessük!
(Fotó: Jim Evans, forrás: Wikimedia Commons)

Ha a kert elég nagy, akkor egy félreeső, de napos zugában hagyhatjuk nőni a vadvirágokat, a „gyomokat”. Amennyiben galaj is van ezek között, akkor némi szerencsével egy-egy nőstény rakhat rá petéket; ebben az esetben végigkísérhetjük egyedfejlődését. Az ilyen vadvirágos foltok sok egyéb rovarfajnak javára válnak.

Előfordulhat, hogy a lepke házunkat, lakásunkat szemeli ki áttelelésre. Ha fűtött szobába repült be, akkor óvatosan tereljük ki; ha pedig fűtetlen helyre húzódott, akkor ne háborgassuk, hanem hagyjuk nyugodtan aludni! Melegebb hőmérsékleten, ill. zavarás hatására sok energiát kénytelen felhasználni, ám pótolni nem tudja, így elpusztul.

A kacsafarkú szender fő tenyészőterületei határainkon kívül helyezkednek el, innen Magyarországról nem tudjuk lényegesen befolyásolni állományainak méretét. Hazánkban az utóbbi évek melegedése miatt gyakoribb, mint a korábbi évtizedekben. Szerencsére nem veszélyeztetett faj.

Nektárt szívó kacsafarkú szender
(fotó: Gergely Péter)

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm Bálint Zsolt, Katona Gergely, Merkl Ottó és Szőke Viktória kollégáimnak, hogy hasznos észrevételeikkel segítették az ismertető megírását. Gergely Péternek és Kalotás Zsoltnak az átengedett fényképeikért tartozom köszönettel.

Felhasznált irodalom

Bálint Zs., Ronkay L. & Pál J. 2002: Iconographia Faunae Hungaricae Lepidopterorum – A magyar lepkefauna képekben. Szenderfélék – Sphingidae. – Magyar Természettudományi Múzeum, , 4 pp, pls I–VIII.

Dahake A., Stöckl A.L., Foster J.J., Sane S.O. & Kelber A. 2018: The roles of vision and antennal mechanoreception in hawkmoth flight control. – eLife 7: e37606.

Fuisz T.I., Vas Z., Túri K. & Kőrösi Á. 2013: Photographic survey of the prey-choice of European Bee-eaters (Merops apiaster Linnaeus, 1758) in Hungary at three colonies. – Ornis Hungarica 21(2): 38–46.

Grimaldi D.A. & Engel M.S. 2005: Evolution of the insects. – Cambridge University Press, 700 pp.

Jonko C. 2020: Lepidoptera Mundi. https://lepidoptera.eu/species/168 [Hozzáférés: 2020.XII.11.]

Olson E.R. 2015: Featured Creature: Hummingbird Hawk-Moth. https://www.pbs.org/wnet/nature/blog/featured-creature-hummingbird-hawk-moth/ [Hozzáférés: 2020.XII.11.]

Park K.T., Kim S.S. & Tshistjakov Y.A. 1999: Illustrated catalogue of moths in Korea: Sphingidae, Bombicoidea, Notodontidae. I. – Korea Research Institute of Bioscience and Technology, Chuncheon, 358 pp.

Pittaway A.R. 2020: Sphingidae of the Western Palaearctic (including Europe, North Africa, the Middle East, western Siberia and western Central Asia). http://tpittaway.tripod.com/sphinx/m_ste.htm [Hozzáférés: 2020.XII.11.]

Pittaway A.R. & Kitching I.J. 2020: Sphingidae of the Eastern Palaearctic (including Siberia, the Russian Far East, Mongolia, China, Taiwan, the Korean Peninsula and Japan). http://tpittaway.tripod.com/china/m_ste.htm [Hozzáférés: 2020.XII.11.]

Spuler A. 1908: Die Schmetterlinge Europas 1. – E. Schweizerbartsche Verlagsbuchhandlung, Stuttgart, 385 pp.

Tóth B. 2019: Kolibrik Magyarországon? A Magyar Természettudományi Múzeum blogja. https://mttmuzeum.blog.hu/2019/04/17/kolibrik_magyarorszagon [Hozzáférés: 2020.XII.11.]

Tóth B. 2020: Kacsafarkú szender. Magyar Természettudományi Múzeum, Természettár. – http://www.nhmus.hu/kacsafarku_szender_termeszettar [hozzáférés: 2020.XII.11.]

Vojnits A., Uherkovich Á., Ronkay L. & Peregovits L. 1991: Medvelepkék, szenderek és szövőlepkék – Arctiidae, Sphinges et Bombyces. – In Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae), XVI, 14. Akadémiai Kiadó, , 197 pp.

Zlatkov B., Beshkov S. & Ganeva Ts. 2018: Oenothera speciosa vs. Macroglossum stellatarum: killing beauty. – Arthropod-Plant Interactions 12: 395–400.

Időszámításunk előtt – vagyis 2020 elején, amikor a SARS-CoV-2 nevű fenevad még nem kezdte el ámokfutását – a HVG Könyvek megkínált egy kis fordítani valóval. A Terra Insecta című könyv angol kiadása volt; szerzője Anne Sverdrup-Thygeson norvég entomológus. Rovarok kedvéért elég messzire elmegyek, ha kell, és családi okokból Norvégia amúgy is az életembe férkőzött –  belelapoztam hát.

Írta: Merkl Ottó (Magyar Természettudományi Múzeum)

A végeredményt mondom: a könyv ősszel megjelent.

Élvezet volt a fordítás. A könyv stílusa pont olyan, amilyennek egy tudományos-ismeretterjesztő műnek lennie kell: szakmailag hiteles, de híján van minden tudóskodó-fontoskodó magasröptűségnek és fölösleges modorosságnak. Ha valaki a rovarászatban  majdnem analfabéta, az is mindent megért belőle; ha valami magyarázatra szorul, akkor a magyarázat pár szó vagy fél sor, de éppen annyi, amennyi kell. Aki élete nagy részét rovartannal tölti, annak sok sztori ismerős, de ezek olyan frappánsan tálaltatnak, hogy a feketeöves entomológus is újként csodálkozik rájuk.

A megjelent könyv a skandináv minimalizmus iskolapéldája: szövege annyira lényegre törő, hogy jószerével egyetlen szót sem lehetne kihagyni belőle, és néhány stilizált rovarrajzon kívül nincs benne semmilyen ábra. Ne várjuk tőle tehát azt, amit a bombasztikus, csiricsáré, de akár igen magas színvonalú képanyaggal ellátott állatos témájú könyvektől, ahol néha az az érzésünk, hogy a szöveg a képekkel nem fedett részek kitöltésére való. E kis puhafedelű könyv igazi közege a hygge: kell hozzá az összes közhely, vagyis rövid, borongós nappalok, felül gyapjúpulóver, alul gyapjúzokni, doromboló macska, jó melegre (18 fokosra) felfűtött szoba, gyertya, forró habos kakaó, frissen sült fahéjas csiga, és már el is veszhetünk a rovarász kolléganő könnyed, ám roppant tanulságos írásában. De hát persze, hogy a vonaton is olvasható, és elviselhetőbbé teheti a lábadozást a koronavírussal való birkózás után.

Ha valakinek még nem támadt kedve boltba futni a könyvért, itt van pár idézet belőle. A szemezgetés teljesen szubjektív.

Csingiling

A törpe méretű darazsak egy másik fajának neve még beszédesebb: a Tinkerbella nana genuszneve a Pán Péterben szereplő tündért, Tinker Bellt (Csingiling) idézi, a „nana” faji jelző pedig szójáték: a „nanos” görögül törpét jelent, de a Pán Péterben szereplő kutya neve is Nana. E darázs olyan kicsi, hogy nyugodtan leszállhatna egy emberi hajszálra.

Tinkerbella nana (forrás: SUNY College of Environmental Science and Forestry)

Transzformer

A második csoport tagjai teljes átalakuláson (metamorfózison) mennek keresztül – szinte mágikus módon változnak át gyerekből felnőtté. Az emberi világban meséket és fantasztikus történeteket kell felidézzünk az efféle alakváltozásokról – ilyen például a csók hatására herceggé változó béka, vagy J. K. Rowling Minerva McGonagall professzora, aki macskává alakul át. A rovaroknál azonban nem csók vagy varázslat okozza a változást. A metamorfózist hormonok irányítják, ezeknek köszönhetően alakul át a gyermek felnőtté.

Még ilyet!

Charles Darwin a naplójában megjegyezte, hogy Chilében egy német tudóst még az 1830-as években is eretnekséggel vádoltak azért, mert hernyókból nem átallott lepkéket nevelni.

Beszélgetés szagokkal

A rovarok sokféleképpen kommunikálnak szagok segítségével. A szagmolekulákkal különféle üzeneteket közvetíthetnek, ami lehet személyes hirdetés („Magányos hölgy keresi jóképű férfi társaságát kellemes időtöltés céljából”) vagy hangyavendéglő reklámja is („Kövesse ezt a szagösvényt a konyhapulton lévő ízletes lekvárcseppig”).

A ravasz remete

Az ilyen rovarillatok többségéről mi tudomást sem veszünk, hiszen egyszerűen nem is érezzük őket. De ha nyár közepi napokon ősöreg fák környékén sétálunk, óriási szerencsével kellemes barackillat ütheti meg az orrunkat – Európa egyik legnagyobb és legritkább bogara, a remetebogár hímjének szaga, mely így csábítja barátnőjét a közeli fára. Az anyag, melyet használ, a semennyire sem romantikus gamma-dekalakton nevet viseli, amit mi laboratóriumban állítunk elő kozmetikai célból, illetve élelmiszereket és italokat ízesítünk vele.

Remetebogár (Osmoderma barnabita) (forrás: Meloidae.com)

Orrfacsaró sommelier

A Föld legnagyobb virága, a raflézia (Rafflesia) genusz fajainak egyike Délkelet-Ázsiában él, és döglegyek porozzák be. „Ebben az illatban a nyári nap tüze ölelkezik a hűvös esti szellővel, leheletnyi ámbrával és érzéki vaníliával” (hogy a parfümipar nyelvén fogalmazzunk) – na, ez így nem fog menni. Egyáltalán nem! Ha azt akarjuk, hogy döglegyek látogassanak minket, akkor az ő nyelvükön kell kiáltoznunk.

Perverz hegedűs

De hogyan szerenádozzon szíve hölgyének az, aki akkora csak, mint egy durvára őrölt borsszem? Nos, a törpe-búvárpoloska önmagán játszik: a potroha a húr és a hímvesszője a vonó. […] Végül is lehet, hogy nem a törpe-búvárpoloska a világ leghangosabb rovara. De azt a bizarr teljesítményt, hogy a saját hímvesszőjével hegedül – nos, azt nem lehet elvitatni tőle.

Törpe-búvárpoloska (Micronecta scholtzi) (forrás: Microcosmos)

Ízlelés talppal

Képzeljük el, hogy nyáron mezítláb sétálunk az erdőben, és érezzük az áfonya ízét, amikor rálépünk! A házi légy pont ezt teszi – ízlel a lábfejével. És a legyek hiperérzékenyek: százszor jobban érzik a cukor ízét a lábukkal, mint mi a nyelvünkkel.

Vadászbajnok

Az oroszlánok nagyon látványosan vadásznak falkában, de az igazság az, hogy csak az esetek negyedében sikerül elkapniuk a zsákmányt. Még a fehér cápa is, a maga félelmetes, 300 fogú vigyorával, kudarcot vall a támadásai felében. A szitakötő messze túltesz rajtuk: a halálosztó vadász próbálkozásainak 95%-a sikeres.

Káma Szútra botsáskáéknál

De ez semmi az indiai botsáskákhoz képest, amelyek őrület, de 79 napon át maradnak összekapcsolódva a tantrikus szexnek ebben az extrém sportra emlékeztető verziójában.

Scaptia beyonceae

Két oka van annak, hogy a Beyoncé-bögöly ezt a nevet kapta. Egyfelől 1981-ben, az énekesnő születési évében gyűjtötték be, bár csak sokkal később adtak nevet neki. Másfelől – és ez a fontosabb – nagyon szép a hátsó fele. Az aranyszínű szőrök elrendezése a farán a névadó kutatókat a művésznő hátsójára emlékeztette, amikor szoros, csillogó, dívás öltözetben jelenik meg. (Mohón várom azt a napot, amikor többen leszünk mi, női entomológusok, és elkezdhetünk rovarokat elnevezni a széles, férfias vállukról vagy a kockahasukról…)

Scaptia és Beyoncé (forrás: Fashion & Art)

Rémséges parazitoidok

Az 1800-as évek természettudósai és teológusai a hajukat tépték, amikor erre rájöttek – sehogy sem illett abba az elképzelésbe, hogy a világot egy jó és szerető Isten teremtette. Darwin is ezzel küzdött, amikor 1860-ban ezt írta amerikai kollégájának, Asa Graynek: „Képtelen vagyok meggyőzni magamat arról, hogy a jóindulatú és mindenható Isten szándékosan teremtette volna a fürkészdarazsakat azzal a kifejezett szándékkal, hogy hernyók eleven testében táplálkozzanak.”

Swarmageddon

Képzeljenek el egy hadseregnyi vörös szemű rovart, amint lassan és némán másznak elő a földből. Hüvelykujj nagyságúak, és annyian vannak, mint egy világ végéről szóló, rossz horrorfilmben. Ilyen egyedsűrűség 3 millió rovart jelent egy futballpályányi területen! Ez azonban nem egy sci-fi, és nem is a végítélet napjának próféciája, hanem a swarmageddon – ahogy az észak-amerikai tizenhétéves kabócák ciklikus felbukkanását nevezik egyesek.

17 év a föld alatt

Mivel a két tömegrajzás között ennyire hosszú idő telik el, nincs az a ragadozó, amely alkalmazkodni tudna hozzá. Az pedig korántsem véletlen, hogy a 13 és a 17 is prímszám (olyan szám, amely csak magával és eggyel osztható): egy rövidebb életciklusú ragadozó soha nem lesz szinkronban a kabócák tömeges megjelenésével. Elég hatásos matematikai trükk ez egy olyan rovartól, melynek annyi az aritmetikai tehetsége, mint egy lapostányérnak.

Tizenhétéves kabóca (Magicicada septendecim) (forrás: Animal Diversity Web)

Krokodilkönnyek reggelire

Meglepett biológusok 2013-ban a Costa Rica-i dzsungel egyik folyójánál filmre vették, amint egy szép narancssárga lepke és egy méh egy kajmán könnyeit itta. Kiderült, hogy a só beszerzése hüllők könnyeiből sokkal elterjedtebb, mint gondoltuk, csak éppen ritkán látni ilyesmit.

Az oregánó árnyékában

Végül a hernyó felfalja szinte az egész kolóniát. Visszatér a béke a szurokfű gyökerei közé, és a hernyó bebábozódhat. Ha nem nevelték volna fel a megfelelő hangyafészekben, a lepkének esélye sem lenne új nemzedéket létrehozni. Ki gondolta volna, micsoda dráma zajlik a pizzára szórt zöld növények körül?

Lóvá tett ganéjtúrók

Ahogy egyes ruhaipari kereskedőláncok előre parfümözik a termékeiket, ez a növény is gondoskodik róla, hogy az „áruinak”, a magvaknak vonzó illatuk – trágyaszaguk – legyen. Nagyon körülhatárolt vevőcsoportot céloz meg ugyanis.

Ceratocaryum argenteum magvaival próbálkozó galacsinhajtó (forrás: YouTube)

Őrült méz

Ókori beszámolók szerint i. e. 400 körül katasztrofális hadjáratra került sor, melynek során a mai Törökország területén visszavonuló görög katonák valamilyen vadmézet fogyasztottak. Táboraik ellenség híján is hamarosan csatatérré változtak. Xenophón görög katonai parancsnok és történetíró szerint a katonák részeg módon randalíroztak, mintha elment volna az eszük.

Csokoládés parány

A kakaófa és a törpeszúnyog közötti romantikus viszony azonban bonyolult, mert ugyanazon fa másik virágának virágpora haszontalan; a megporzáshoz a szomszéd fáról származó anyag kell. Ha figyelembe vesszük, hogy új rovarbarátunk aligha bír el annyi virágport, amivel egyetlen virágot megporozna, ráadásul rosszul repül, a virágok pedig csak egy-két napig nyílnak, mielőtt lehullanának, képzelhetjük, mennyire nehéz együttélésről van szó.

Mire jó a kávé?

A legenda szerint egy etióp kecskepásztor volt ez első, aki felfedezte a kávé élénkítő hatását. Észrevette, hogy ha az általában zsémbes kecskéi megesznek pár vörös kávészemet, játékosan ugrándozni kezdenek – akárcsak ő, miután maga is kipróbálta. Egy napon egy arra járó szerzetes megértette az összefüggést. Örült a kávénak, mert ha ivott belőle, még a leghosszabb szertartások alatt is ébren tudott maradni.

Entomarketing

A walesi Grub Kitchen étterem szójátékkal teszi vonzóbbá a rovartáplálékot – például alliteráló ajánlásokkal az étlapon: mealworm macchiato (habos kávé lisztkukaccal), bug burger (bogárburger), cricket cookies (tücsökkeksz).

Védelmező vénség

Az öreg, odvas tölgy olyan, akár egy erődítmény. A biodiverzitás erődje. A sokat kibíró fa külső része védelmet nyújt az eső, a nap és az éhes madarak ellen a több száz különböző rovarfajnak, amelyek az üregében élnek. A tekervényes tölgykéreg, mely úgy fest, mint az összefonódó sárkányok és kígyók faragványai a fatemplomokon, parányi zuzmók élőhelye.

Öreg kocsányos tölgy (Quercus robur) (forrás: Louis Dallara Photography)

A matuzsálem halála

Öt perc a láncfűrésszel, és az óriás, mely a pestisjárvány idején hajtotta első ágait, majd látta megszületni és elmúlni a reneszánszot és az ipari forradalmat, máris szétforgácsolt törzzsel fekszik a földön. De 700 évbe kerül, mire ugyanilyen méretű új tölggyel pótoljuk. És hol éljenek eközben a rovarok?

Tehénből keselyűbe

Az ezredforduló táján Indiában diklofenák-tartalmú gyógyszerekkel kezdték kezelni a beteg teheneket. Az anyag alig 15 év alatt kiirtotta az ország keselyűinek 99%-át, mert a gyógyszer kis mennyiségben megmaradt az elpusztult tehenekben, így átjutott a belőlük táplálkozó keselyűkbe is. A madarak pedig veseelégtelenségben elpusztultak. Bár a lebontó rovarok teljes fordulatszámon pörögtek, képtelenek voltak megbirkózni ekkora mennyiségű döggel.

Csillagösvény

A kutatók kreativitása nem ismer határt, ha terepi kísérletekről van szó. Egyesek kis csúcsos sapkát tettek a bogarak fejére, ami eltakarta a napot. Mások nagy tükrökkel manipulálták a Nap vagy a Hold irányát. A legötletesebb kutató pedig az egész kísérletet beköltöztette a johannesburgi planetáriumba, és bebizonyította, hogy a galacsinhajtók a Tejút segítségével tájékozódnak!

Fáraóbáb

Lehet, hogy az egyiptomiak a bogaraktól vették a mumifikálás ötletét, hiszen mire is hasonlít a bogarak bábja, ha nem egy múmiára? Van, aki szerint – már ha komolyan gondolja – a piramisok valójában az ürülékkupacok szent utánzatai, melyekben a halott fáraó úgy fekszik, akár egy mumifikálódott báb, várva a metamorfózisra vagy az újjászületésre.

Molyok a bundában

Zajt hallottam, mire az erdő felé fordultam. És ott, alig pár méterrel arrébb, lassan, lassan, rám tapadó tekintettel, csatakosra ázva közeledett a legfurcsább állat, melyet valaha láttam. Mindez 30 éve történt, de tisztán emlékszem, hogy arra gondoltam: te jó isten, olyan, mint valami mutáns egy nukleáris katasztrófa után!

Szeplőtelen viasz

A katolikus egyház hagyományosan nagy viaszfogyasztó, mivel a miséken gyújtott gyertyáknak méhviaszból kell készülniük: a halvány viasz Jézus testét jelképezi, a középen lévő kanóc pedig a lelkét. A gyertya lángja fényt ad nekünk, közben maga a viasz elég – feláldozza magát, ahogy Jézus is tette az emberiségért. Erre a célra csak a legtisztább viasz használható, és e téren a méhek tűntek a legbecsületesebbnek: mivel senki sem látta őket párosodni, hosszú ideig szüzeknek tartották őket, úgy gondolták, szexuális önmegtartóztatásban élnek.

Az erkölcstelen textília

A selyem története úgy hangzik, mint az Ezeregyéjszaka egyik meséje: egzotikus, de kegyetlen, és nehéz elválasztani benne a tényeket a kitalációtól. Két erős asszony játssza benne a főszerepet.

Hajótörött botsáskák

A fejlámpákkal és kamerákkal felszerelt sziklamászók álma megvalósult: hihetetlen, de az egész szirt egyetlen bokra közepéből 24 hatalmas fekete botsáska bámult rájuk. Senki sem tudja, hogyan jutottak el a rovarok a Lord Howe-szigetről a Ball-piramisra valamivel az 1920-as kihalásuk előtt.

A Ball-piramis a Csendes-óceánban, 643 kilométerre Sydneytől – a Lord Howe-szigeti botsáska (Dryococelus australis) utolsó vadon élő állományának otthona (forrás: Visit Lord Howe Island)

Legyes hozomány

A táncoslegyek bizonyos fajainál a hímek selyembe burkolt, elbűvölő „nászajándékot” adnak át a nőstényeknek. A hímek maguk nem ragadozók – békésen elvannak nektáron –, de mindent megtesznek mohó, fehérjebolond szerelmükért, ezért elkapnak valamilyen rovart (lehetőleg egy másik hímet, mert ez javítja az esélyeiket a nőstényekért folytatott versenyben – vagyis két legyet ütnek egy csapásra).

Pókháló, kecskeháló

Az első „pókkecskék” 2002-ben látták meg a napvilágot. A kutatók a géntechnológia segítségével egyszerűen átvitték egy pók „szövőgénjeit” egy kecskébe.

Gubacstinta

Ha nem léteznének az apró gubacsdarazsak, egyáltalán nem biztos, hogy olyan sok jó állapotú és olvasható dokumentumunk lenne a középkor és a reneszánsz nagy művészeitől és tudósaitól.

Fogd a pénzt, és rágj!

Indiai termeszek több alkalommal is egész vagyonokat rágtak szét. 2008-ban egy indiai üzletember összes spórolt pénzét ledarálták, amit a falusi bankban tartott; 2011-ben pedig több mint 100 ezer font értékű rúpiabankó halmait majszolták el egy bank pincéjében.

Hűtés-fűtés termeszesen

Az Eastgate Centre, Harare legnagyobb hivatali és üzleti komplexuma építésekor az építészek lemásolták a termeszek zseniális megoldását. Bár az Eastgate az egyik legnagyobb pláza Zimbabwéban, nincs benne rendszeres légkondicionálás vagy fűtés. Helyette passzív hűtés történik a termeszek elveinek alkalmazásával.

Szeszőrültek

Például az a jellegzetesség, hogy a sok alkoholtól a hím muslincák rámenősek és szexőrültek lesznek, ugyanakkor csökken az esélyük a sikeres párzásra. Vagy az, hogy ha a hím muslincák alulmaradnak a nőstényekért folytatott versenyben, alkoholba fojtják a bánatukat: többet isznak, mint vetélytársaik, akiknek sikerült párosodniuk.

Rovarmotívumok

Végrehajtottam egy roppantul tudománytalan tesztet: az internetes keresés a „lepke, ékszer” kifejezésekre Norvégiában nagyjából ezer találatot adott. Ha a lepkét kicseréltem húslégyre, egyet sem.

Nyaklánc lepkével (forrás: Nanostyle)

Bernáthegyi helyett csótány

Ha tehát az a balszerencse éri önöket, hogy egy összeomlott épületben ragadnak, ne tapossanak el reflexszerűen egy felbukkanó csótányt – lehet, hogy a mentőangyaluk érkezett meg.

Megporzás lószőrrel

A robotméhek pontosan ezt csinálják, legalábbis a laboratóriumokban: az apró drónok egy kefével és elektromosan töltött géllel felszerelve virágport gyűjtenek. Kipróbáltak ez ügyben szénszálas keféket, sminkecset (igen, igen!) nejlonszálait és lószőrt is – és bár a lovak nem a megporzóképességeikről ismertek, a lószőr bizonyult a legjobbnak.

Kontroll

Ahol az ember új lehetőségeket teremt, ott új fajok bukkannak fel. Például Londonban mélyen, a föld alatt a metró nyirkos alagútjai otthont adnak egy felettébb különös szúnyognak. Ez a gyötrő szúnyog (Culex pipiens) nevű fajhoz tartozik, mely a leggyakoribb városi vérszívó, odalent azonban különleges genetikai változattá alakult. Molestus-nak, vagyis zavarónak nevezik, és immár nem képes szaporodni a nappali fényben élő társaival.

Almalégy (Rhagoletis pomonella) (forrás: Bug Squad)

Fajképződés

Az észak-amerikai almalégy (Rhagoletis pomonella) jól elvolt a galagonyán, amíg az almát el nem kezdték termeszteni az Egyesült Államokban. Ma az almalégynek két genetikai változata létezik: az egyik csak a galagonya termését eszi, a másik csak az almáét. Alig pár száz év alatt a faj jó úton halad afelé, hogy kettő legyen belőle. Még az almalégy élősködője is a kettéválás útjára lépett: az egyik faj a galagonyát, a másik az almát fogyasztó légylárva parazitoidja lesz.

Egymáshoz bilincselve

Valahol a nagyon messzi múlt ködében közös volt az ősünk a rovarokéval. Bár a rovarok sokkal előbb megjelentek, mint mi – több 100 millió éves előnyük van –, hosszú utat jártunk be együtt jóban-rosszban. Nem kérdés, hogy nem élhetünk nélkülük. Ahogy E. O. Wilson, a Harvard Egyetem tanára írja: „Az igazság az, hogy nekünk szükségünk van a gerinctelenekre, de mi nem kellünk nekik. Ha az emberiség holnap eltűnne, a világ kis változással menne tovább. […] De ha a gerinctelenek eltűnnének, kétlem, hogy az emberi faj pár hónapnál tovább fennmaradna.”

Edward O. Wilson (1929 – ) (forrás: Quo)

Apró szépségek

A rovarok furcsa, bonyolult, szórakoztató, bizarr, vicces, elbűvölő és különleges lények, melyek szakadatlanul ámulatba ejtenek minket. Egy kanadai entomológus egyszer azt mondta: „Milyen sok apró csoda van a világban – és milyen ritka az olyan szem, amely látja őket.” Remélem, hogy ez a könyv sokak szemét felnyitotta a rovarok változatos és gyönyörű világára – és különös életükre, melyet velünk élnek közös otthonunkban, a Földön.

Anne Sverdrup-Thygeson: Terra Insecta. Miért csodálatosak és nélkülözhetetlenek a rovarok? (Fordította: Merkl Ottó.) HVG könyvek, , 271 pp., 2020. ISBN 978-963-304-961-7

Megtudhatjuk, mi az összefüggés a szúnyogok és a csokoládé között; milyen légyfajok komposztálnak nekünk a kertben, illetve hogyan segédkeznek a legyek és a szúnyogok a biológiai (vegyszermentes) védekezésben:

https://mttmuzeum.blog.hu/2020/06/05/miert_hasznosak_a_legyek_es_a_szunyogok_nekunk_embereknek

Valamint hogyan használhatók genetikai modellállatként, a gyilkosságok felderítésében, a gyógyításban, és hol szerepelnek kulturális örökségünkben:

https://mttmuzeum.blog.hu/2020/06/10/miert_hasznosak_a_legyek_es_a_szunyogok_nekunk_embereknek_ii_resz

https://mttmuzeum.blog.hu/2020/07/27/mi_vezethet_a_havasi_cincer_eltunesehez_erdeinkbol

https://ng.hu/termeszet/2020/07/22/havasi-cincerek-a-normafan/

https://info.izeltlabuak.hu/irasok/bikapokok-magyarorszagon/